Ugo Humbert sem okozott gondot, negyeddöntőbe jutott Marozsán Münchenben

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2025.04.17. 18:20
null
Marozsán negyeddöntőre készülhet Münchenben (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián két szettben nyert Ugo Humbert ellen, és bejutott a legjobb nyolc közé a 2.5 millió euró összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztornán.

Mint megírtuk, néhány napja Justin Engelt két szettben búcsúztatta Marozsán Fábián a müncheni ATP 500-as tornán. A nyolcaddöntőben a negyedik kiemelt francia Ugo Humbert jött szembe – az előjelek nem a Hajdúszoboszló SE sportolójának kedveztek, mivel mindkét eddigi találkozójukon (közte a párizsi olimpián) kikapott a balkezes franciától. 

Az első játszmában Marozsán 4:2-re elment, ám innen egy bréknek köszönhetően még visszajött Humbert. A momentum azonban nem vitte tovább a franciát, Marozsán azonnal elvette az adogatását, majd hozta a sajátját – 6:4-gyel ért véget az első szett. 

A Davis-kupa-válogatott 25 éves alapembere a második szervák után sokkal jobban teniszezett, ráadásul jóval kevesebbet is hibázott, mint riválisa. A második szettben 2:2-nél brékelni tudott Marozsán, ezt követően pedig hiába loholt az eredmény után a francia, brék nélkül nem volt esélye. Marozsán rendre hozta az adogatásait, s végül ugyanolyan aránnyal győzött, mint az első játszmában. 

AZ EGYIK LEGSZEBB LABDAMENET

MAROZSÁN MAJDNEM LEMARADT ARRÓL, HOGY NYERT

A negyeddöntőben a belga Zizou Bergs (50.) lesz a magyar versenyző ellenfele, akit két hete 6:2, 7:6 (7–5)-re megvert a monte-carlói mestertorna selejtezőjében.

TENISZ
ATP 500-as torna, München
Egyes, 2. forduló (a 8 közé jutásért)
Marozsán Fábián–Ugo Humbert (francia) 6:4, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Marozsán Fábián: Egyesben sokat hibáztam, párosban jól játszottunk

Tenisz
2025.07.04. 08:01

Wimbledon: Marozsán párosban javított és továbbjutott

Tenisz
2025.07.03. 20:12

Marozsán tíz meccslabdát hárított, de Munar jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
2025.07.03. 16:17

„Nehéz nap volt” – Marozsán Fábián a wimbledoni nyertes nyitánya után

Tenisz
2025.07.01. 17:24

Marozsán Fábián három szettben könnyedén nyert az első fordulóban Wimbledonban

Tenisz
2025.07.01. 12:01

Marozsán maradt az 58., Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.06.29. 15:57

Wimbledon: Szvitolinát kapta a főtábla sorsolásán Bondár Anna

Tenisz
2025.06.27. 12:55
Ezek is érdekelhetik