Továbbra is három magyar van a legjobb százban a tenisz-világranglistán

Vágólapra másolva!
2025.04.07. 11:05
Fucsovics Márton (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián egy helyet rontva a 81., Fucsovics Márton pedig egyet előrelépve a 89. a legfrissebb, hétfőn nyilvánosságra hozott tenisz-világranglistán. A nőknél Bondár Anna jelenleg a 91.

Marozsán a héten Monte-Carlóban szerepel, a selejtezőt sikerrel véve az első fordulóban a francia Gael Monfils (44.) vár rá. Fucsovicsnak annak ellenére sikerült most javítania pozícióján, hogy a múlt héten, Bukarestben címvédőként az elődöntőben búcsúzott – az első helyen kiemelt argentin Sebastian Baeztől kapott ki.

Az ATP-rangsor élén változatlanul a doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner áll, mögötte a német Alexander Zverev és a spanyol Carlos Alcaraz következik.

A nőknél a legjobb magyar, Bondár Anna a 96.-ról a 91. helyre lépett előre és javított a spanyolországi La Bisbal d’Empordában elődöntős Udvardy Panna és döntős Gálfi Dalma is: előbbi nyolc helyet ugorva a 138., utóbbi kilencet javítva a 150.

A WTA-ranglistát továbbra is a fehérorosz Arina Szabalenka vezeti a lengyel Iga Swiatek előtt, a harmadik helyre pedig a Charlestonban győztes amerikai Jessica Pegula lépett előre.

 

Legfrissebb hírek

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
4 órája

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
2025.07.31. 15:49

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
2025.07.31. 04:00

Bondár Anna szettelőnyről kapott ki a varsói tenisztornán

Tenisz
2025.07.30. 17:15

Marozsán Fábián: Remek hangulat lesz a centerpályán

Tenisz
2025.07.29. 19:19

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33
Ezek is érdekelhetik