Fucsovics az elődöntőben búcsúzott Bukarestben

Vágólapra másolva!
2025.04.05. 14:00
Fucsovics nem védheti meg címét (Fotó: Getty Images)
Nem védheti meg címét Fucsovics Márton a Bukarestben zajló, 596 ezer euró (234 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán, miután a szombati elődöntőben két szettben kikapott Sebastian Báeztől.

A világranglistán 90. helyezett magyar játékos tavaly pályafutása második ATP-trófeáját emelhette a magasba a román fővárosban, és az idén is nagyszerűen menetelt, eddigi három mérkőzésén összesen csak egy szettet vesztett a Tiriac Openen. 

Szombaton aztán egy igazi „kemény dió” következett az argentin Báez személyében, akit a rangsor 36-odikjaként az első helyen emeltek ki a román szervezők. A dél-amerikai ellenfél – aki 170 centijével a top 50 legalacsonyabbja – igazi salakspecialista, ezt jelzi az is, hogy hét trófeájából hatot a vörös borításon szerzett, februárban Rióban diadalmaskodott, majd Chilében döntőt vívott. Utána az észak-amerikai kemény pályás versenyeken viszont egy meccset sem nyert. 

Ami az egymás elleni mérleget illeti, korábbi egyetlen találkozójukon, 2023-ban az elnyűhetetlen Báez 6:4, 7:6-ra verte meg a magyar klasszist a lyoni salakon. 

A bukaresti csata kevésbé szoros küzdelmet hozott, az első játszmában ugyanis Báez kétszer is elvette Fucsovics adogatását, a nyíregyházi teniszezőnek ráadásul két kettős hibája is volt, így az argentin rivális 45 perc alatt megnyerte a szettet. A folytatásban is a 24 éves Báez kontrollálta a mérkőzést, ismét kétszer vette el Fucsovics adogatását, s 39 perc után ezt a játszmát is hozta, így 1 óra 24 perc alatt kivívta a döntős szereplést.

ATP 250-ES TORNA, BUKAREST
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Báez (argentin, 1.)–Fucsovics 6:2, 6:2

 

 

Legfrissebb hírek

Szünetelteti a teniszt a háromszoros Grand Slam-döntős Dzsabur

Tenisz
22 órája

Bondár Anna egyesben negyeddöntős, párosban elődöntős a hamburgi salakon

Tenisz
Tegnap, 17:53

Tenisz: a hazai torna után visszavonul a világranglista korábbi ötödik helyezettje

Tenisz
Tegnap, 13:37

Udvardy Panna kiemeltet búcsúztatott a jászvásári nyolcaddöntőben

Tenisz
Tegnap, 11:42

Gálfi szetthátrányból nyert a nyolcaddöntőben, Bondár is negyeddöntős párosban Hamburgban

Tenisz
2025.07.16. 17:33

US Open: három magyar teniszező biztosan ott lesz a főtáblán

Tenisz
2025.07.16. 13:53

Udvardyék nyolc között Jászvásáron párosban

Tenisz
2025.07.14. 21:07

Fucsovics újra a legjobb százban, de Marozsán is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.14. 10:19
Ezek is érdekelhetik