A címvédő Fucsovics elődöntős a bukaresti tenisztornán

Vágólapra másolva!
2025.04.04. 11:57
Fotó: Getty Images
A címvédő Fucsovics Márton két játszmában legyőzte az ausztrál Christopher O'Connellt, ezzel bejutott az elődöntőbe a Bukarestben zajló, 596 ezer euró (234 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 90. helyezett magyar játékos tavaly pályafutása második ATP-trófeáját emelhette a magasba a román fővárosban. Akkor sorrendben Valentin Vacherot, Tallon Griekspoor, Corentin Moutet, Alejandro Tabilo és Mariano Navone legyőzésével vehette át végül a tulajdonos Ion Tiriactól a serleget.

Fucsovics a 2. fordulóban, a tavalyi döntő visszavágóján nyert Navone ellen úgy, hogy a döntő játszma hajrájában begörcsölt a combja.

A nyíregyházi teniszező a pénteki összecsapáson parádésan kezdett, gyakorlatilag hiba nélkül jutott el 5:0-ig, majd harmadszor is elvette riválisa szervagémjét és mindössze 22 perc alatt lezárta az első szettet. Az ATP-rangsorban 87. ausztrál sorozatban hét elbukott játék után „iratkozott fel” az eredményjelzőre (1:1), majd Fucsovics azt követően, hogy hozta a saját adogatását, a következő játékban kétszer is eljutott bréklabdáig, de ezúttal nem tudott élni a lehetőséggel. O'Connell a következő szervájánál több rossz döntést is hozott, így a magyar teniszező brékelőnybe került (4:2), de az ausztrálnak sikerült egyből visszajönnie, majd egyenlített. Fucsovics egy magabiztos adogatójátékkal került a győzelem kapujába (5:4), és O'Connell szerváinál két meccslabdához jutott, a másodiknál pedig riválisa hosszút ütött.

„Örülök a mai győzelemnek, mert tegnap nagyon elfáradtam, de jól sikerült regenerálódnom. Nem volt könnyű a mai meccs sem, száz százalékot bele kellett tennem a sikerhez. Szerencsére nagyon jól kezdtem, a második szettben kezdett jobban játszani az ellenfelem, de rá tudtam tenni még egy lapáttal, így befejeztem a meccset” – értékelt a találkozó utáni sajtótájékoztatón Fucsovics.

„Az elődöntőnél már mindenkiben három-négy győztes meccs van, így mindenki jól érzi a pályát és a labdát, azaz bármi megtörténhet. Jó formában és esélyesnek érzem magam, nagy önbizalommal fogok felmenni a pályára. Élvezem ezt a versenyt, megpróbálom belőle a legtöbbet kihozni” – tekintett előre a 33 éves játékos.

Fucsovics az elődöntőben biztosan argentin riválissal találkozik, ellenfele az első helyen kiemelt Sebastián Báez (ATP-36.) vagy Francisco Comesana (64.) lesz.

TENISZ
ATP 250-es torna, Bukarest (596 000 euró, salak)
Negyeddöntő
Fucsovics Márton–Christopher O'Connell (ausztrál) 6:0, 6:4

 

Legfrissebb hírek

US Open: három magyar teniszező biztosan ott lesz a főtáblán

Tenisz
2025.07.16. 13:53

Fucsovics újra a legjobb százban, de Marozsán is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.14. 10:19

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
2025.07.13. 22:11

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:01

„Nincs bennem hiányérzet” – Fucsovics jó érzésekkel búcsúzott Wimbledontól

Tenisz
2025.07.06. 11:49

Fucsovics két szettig felvette a versenyt Sheltonnal, de búcsúzott Wimbledontól

Tenisz
2025.07.05. 21:00

Alcaraz nehéz meccset nyert meg Struff ellen, Szabalenka megállította Raducanut Wimbledonban

Tenisz
2025.07.04. 23:07

„Friss voltam és kipihent” – Fucsovics a Monfils elleni győzelme után

Tenisz
2025.07.04. 19:12
Ezek is érdekelhetik