Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Vágólapra másolva!
2025.03.26. 13:49
Udvardy ismét az első fordulóban esett ki Antalyában (Fotó: Getty Images)
Udvardy Panna a nyitó körben kiesett az Antalyában zajló, 115 ezer dollár összdíjazású salakpályás női challenger-tenisztornán.

A világranglistán 143. játékos egy hete az ugyanott rendezett, előző challengeren az első fordulóban búcsúzott, ezúttal pedig a második kiemelt spanyol Jessica Bouzas (58.) várt rá a nyitókörben.

Az egymás elleni mérlegük 1/1-re állt, mivel 2023-ban a chilei Colinában Udvardy, míg tavaly ugyancsak Antalyában a 22 éves ellenfél bizonyult jobbnak, aki pályafutása eddigi csúcsaként tavaly bejutott a harmadik fordulóba a US Openen.

A harmadik csatában a kaposvári játékos az első és a kilencedik gémben is elvesztette a szerváját, így szetthátrányba került. A folytatásban egymást érték a brékek, Udvardynak 5:2-nél adogatóként, 5:1-nél és 5:3-nál pedig fogadóként összesen hat szettlabdája volt, de a hatodikat már értékesítette, így 1 óra 50 perc elteltével jöhetett a döntő játszma. Ebben Bouzas 3:0-ra ellépett, és noha a magyar teniszező 2:5-nél még négy meccslabdát hárítva visszabrékelt, néhány perccel később már mehetett gratulálni ellenfelének a hálóhoz. 

A fordulatos találkozó 2 óra 41 percig tartott. A dél-törökországi városban a WTA-161. Gálfi Dalma is tagja a mezőnynek, aki a nyolcaddöntőben lett vagy román riválissal csap össze.

WTA-TORNA, ANTALYA, 1. FORDULÓ
Jessica Bouzas (spanyol, 2.)–Udvardy Panna 6:3, 3:6, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
7 órája

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Udvardy Panna ismét két szettben nyert Palermóban

Tenisz
2025.07.24. 20:34

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15

Udvardy Panna csak két játékot engedett ellenfelének, akivel vasárnap még együtt ünnepelt

Tenisz
2025.07.22. 21:41
Ezek is érdekelhetik