Székesfehérvár Open: Tóth Amarissa bejutott az elődöntőbe; finalista a két Udvardy lány párosban

Vágólapra másolva!
2025.03.14. 16:20
Tóth Amarissa elődöntős (Fotó: Dömötör Csaba)
Tóth Amarissa két játszmában legyőzte a román Miriam Bianca Bulgarut a 60 ezer dollár (21.9 millió forint) összdíjazású székesfehérvári női salakpályás ITF-tenisztorna pénteki negyeddöntőjében. Párosban pedig döntőbe jutottak az Udvardy nővérek, Panna és Luca, akik egy spanyol, brazil kettőst múltak felül a négy között.

Mindkét játékos magyar ellenfél legyőzésével jutott a legjobb nyolc közé: a világranglistán 396. Tóth Gálfi Dalmát, a rangsorban 211. Bulgaru Udvardy Lucát búcsúztatta a nyolcaddöntőben.

Első találkozójuk elején mindketten elveszítették adogatójátékukat. A március elején Antalyában W35-ös ITF-versenyt nyert Tóth 3:3 után ismét brékelni tudott, előnyét pedig végigvitte a játszma hátralevő részén, így 44 perc után szettelőnybe került.

A második felvonás elején a háromszoros országos bajnok Tóth azonnal szervagémet veszített, a játszma közepén pedig sorozatban három játék zárult adogatósikerrel, ebből kétszer a 22 éves magyaréval, aki ezzel 4:4-nél utolérte román riválisát. A hajrában Tóth ismét brékelt, majd második mérkőzéslabdájával lezárta az egy és háromnegyed órás találkozót. Az elődöntőben az ötödik kiemelt svájci Simona Waltert (162.) vár rá, a másik ágon az osztrák Sinja Kraus és az ukrán Anasztaszija Szoboljeva találkozik.

„Úgy gondolom, most olyan formában teniszezek, hogy ezt nem tartom meglepetésnek. Tudom, mire vagyok képes, és ha ezt a pályán is meg tudom valósítani, akkor ilyen jó játékosokat is legyőzhetek” – nyilatkozta Tóth Amarissa a magyar szövetség honlapján.

Hozzátette, ismerte Bulgarut, mert bár még nem játszottak egymással, nagyon sok versenyen szerepeltek együtt, tehát tudta, mire számíthat. Úgy ment fel a pályára, hogy nincs veszítenivalója és nyomás nélkül játszott.

„Nehéz volt, nem nagyon feküdt a játéka, óriásiakat ütött, az elején hozzá kellett szoknom a sebességéhez, de sikerült. Nyugodt tudtam maradni, bíztam a játékomban, és tudtam, mit szeretnék csinálni a pályán” – mesélte Tóth, aki sorozatban a nyolcadik meccsét nyerte meg.

Udvardy Panna és Udvardy Luca döntőbe jutott párosban (Fotó: Dömötör Csaba)

Az utolsó állva maradt hazai duó, Udvardy Panna és Udvardy Luca párosa két játszmában, 1 óra 25 perces mérkőzésen győzte le pénteken a negyedik helyen kiemelt Angelina Fita Boluda, Laura Pigossi spanyol, brazil párost az elődöntőben. Udvardyék ellenfele a fináléban a harmadikként rangsorolt Irina Bara, Ekaterine Gorgodze román, grúz duó lesz.

NŐI TENISZ
SZÉKESFEHÉRVÁR OPEN
Egyes, negyeddöntő
Tóth Amarissa–Miriam Bianca Bulgaru (román) 6:4, 7:5
Páros, elődöntő
Udvardy Panna, Udvardy Luca–Angelina Fita Boluda, Laura Pigossi (spanyol, brazil, 4.) 7:5, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Tóth kikapott, vezetnek a törökök a magyarok ellen a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.11. 13:19

Tóth nyert, vezetnek a mieink a görögök ellen a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.10. 12:50

Tóth Amarissa és Bondár Anna is kikapott, győztek a belgák a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.09. 13:33

Gálfi Dalma kikapott a döntőben Spanyolországban

Tenisz
2025.04.06. 13:26

Gálfi Dalma nyerte a magyar elődöntőt La Bisbal d’Empordában

Tenisz
2025.04.05. 15:56

Tenisz: Udvardy Panna búcsúztatta az első kiemeltet, összejött a magyar elődöntő La Bisbal d’Empordában

Tenisz
2025.04.04. 21:52

Bondár Anna pénteken két meccset nyert párosban, döntőbe jutott svájci partnerével Antalyában

Tenisz
2025.04.04. 17:53

Bondár Anna a negyeddöntőben búcsúzott az antalyai tornán

Tenisz
2025.04.04. 12:00
Ezek is érdekelhetik