Stollárék nem bírtak az első kiemelttel Miamiban

Vágólapra másolva!
2025.03.21. 19:26
Stollár Fanny (Fotó: Getty Images)
Stollár Fanny a nyitó körben búcsúzott párosban pénteken a miami kemény pályás tenisztorna női versenyében.

A magyar játékos – oldalán az orosz Alekszandra Panovával – balszerencsés sorsolást kapott, mivel az első helyen kiemelt Katerina Siniaková, Taylor Townsend cseh, amerikai duóval került szembe.

Az első játszmában Stollárék kétszer is elvesztették az adogatójátékukat, a riválisnak fél órára sem volt szüksége, hogy szettelőnybe kerüljön. A második felvonás elején kétszer brékeltek Siniakováék, majd 5:1 után – második mérkőzéslabdájukat kihasználva – harmadszor is, ezzel lezárták az 53 perces találkozót.

A floridai viadalon egyesben már Marozsán Fábián és Bondár Anna is kiesett, párosban pedig még Babos Tímea van versenyben a brazil Luisa Stefani oldalán.

WTA TENISZTORNA, MIAMI
NŐI PÁROS
1. forduló (a legjobb 16 közé jutásért)
Katerina Siniaková, Taylor Townsend (cseh, amerikai, 1.)–Stollár Fanny, Alekszandra Panova (magyar, orosz) 6:2, 6:1

 

 

Legfrissebb hírek

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
15 órája

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Asztalitenisz-vb 2019
2025.05.04. 13:37

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13

Tenisz: Bondár Anna döntőbe jutott Wiesbadenben

Tenisz
2025.05.03. 14:11

Gálfi Dalma újabb challengertornát nyert meg

Tenisz
2025.05.03. 12:30

Bondár Anna negyeddöntős a wiesbadeni tenisztornán

Tenisz
2025.05.01. 19:48

Swiatek 0:6-os kezdés után jutott tovább Madridban, Szabalenka elbúcsúztatta Kosztyukot

Tenisz
2025.04.30. 22:49

Fucsovics Márton szetthátrányból jutott tovább Estorilban

Tenisz
2025.04.30. 20:46
Ezek is érdekelhetik