„Remélem, ki tudom majd billenteni” – Marozsán ritmustalan meccsre számít a következő körben

Vágólapra másolva!
2025.03.06. 17:39
Marozsán Fábián (jobbra) magabiztosan jutott a 2. körbe, ahol a spanyolnál várhatóan nehezebb ellenfél vár rá (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián szerda este kétszettes győzelemmel jutott az Indian Wells-i ATP 1000-es tenisztorna 2. fordulójába. A magyar teniszező a Pedro Martínez elleni mérkőzés kapcsán elmondta, azt kapta a spanyol versenyzőtől, amire számított, s már a következő, francia ellenfeléről is beszélt.

A Hajdúszoboszló SE sportolója 64 perc alatt 6:3, 6:2-re verte meg a spanyol Pedro Martínezt az első körben.

„Kifejezetten jól fel tudtam készülni a játékából, és azt is sikerült kihasználni, hogy salakról jött vissza kemény pályára. Így sem volt könnyű ellenfél, Rotterdamban negyeddöntős, Buenos Airesben elődöntős volt, de azt kaptam, amire a videók és az edzésein látottak alapján számítottam. Bár azt hittem, kicsit talán gyorsabb lesz az alapvonalról. Ritmustalan volt, meg lassabb, de ez most jól jött, volt időm mindenre, és úgy alakítottam a játékot, ahogy nekem feküdt – idézi Marozsán Fábiánt a menedzsmentje közleménye. – Végig nálam volt az irányítás, a végén azért is pörgettem a meccset, hogy ki ne essek a ritmusból. Ez is elsülhet rosszul, hiszen aki túlpörög, az sokszor kapkodni kezd, és jönnek a hibák. De úgy tűnt, ezúttal ez kell, mert nem éreztem rajta túl nagy ellenállást, és új labdákkal ki is szerváltam a meccset.”

Marozsán a 64 között a 29. helyen kiemelt francia óriással, a második szervából is 200 kilométer/óra körül ütő Giovanni Mpetshi Perricard-ral csap össze.

„A csütörtöki edzésemen megkérem majd az edzőpartneremet, hogy szerváljon párat bentről, ahogy Perricard szokott, de erre nem nagyon lehet felkészülni. Igyekszem majd labdameneteket kialakítani, úgy lehet igazán esélyem. Egyébként egy nagyon ritmustalan meccsre számítok, sétálgatás lesz, ász-ász-hiba-nyerő. Meg kell tanulni, meg kell szokni, remélem, ki tudom majd billenteni” – tette hozzá a 25 éves magyar játékos, aki várhatóan péntek este lép pályára.

Tenisz
2025.03.06. 01:12

Marozsán két szettben továbbjutott Indian Wellsben

A magyar teniszező magabiztos játékkal lépett tovább a 2. fordulóba.

ATP 1000-ES TORNA, INDIAN WELLS (9 693 540 dollár összdíjazás)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Marozsán Fábián–Pedro Martínez (spanyol) 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:01

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Alcaraz nehéz meccset nyert meg Struff ellen, Szabalenka megállította Raducanut Wimbledonban

Tenisz
2025.07.04. 23:07

„Friss voltam és kipihent” – Fucsovics a Monfils elleni győzelme után

Tenisz
2025.07.04. 19:12

Marozsán Fábián: Egyesben sokat hibáztam, párosban jól játszottunk

Tenisz
2025.07.04. 08:01

Besötétedett Wimbledonban, Fucsovics döntő szettről folytatja a mérkőzését pénteken

Tenisz
2025.07.03. 21:50

Wimbledon: Marozsán párosban javított és továbbjutott

Tenisz
2025.07.03. 20:12

Marozsán tíz meccslabdát hárított, de Munar jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
2025.07.03. 16:17
Ezek is érdekelhetik