Piros Zsombornak a nyolcaddöntő jelentette a végállomást Zadarban

Vágólapra másolva!
2025.03.19. 11:51
Piros kikapott szlovák ellenfelétől (Fotó: Getty Images)
Piros Zsombor két játszmában kikapott a 4. helyen kiemelt szlovák Jozef Kovalíktól a zadari (zárai) salakpályás challenger-tenisztorna szerdai nyolcaddöntőjében.

A világranglistán 266. magyar játékos a nyitó körben két szettben búcsúztatta az osztrák Filip Misolicot (246.), a legjobb 16 között szerdán a rangsorban 127. szlovák rivális várt rá. A verseny honlapja alapján Piros a szoros első játszmában 3:3 után vesztett szervagémet, Kovalík viszont nem hibázott adogatóként, így 46 perc után szettelőnybe került. 

A második játszma elején Kovalík rögtön brékelni tudott, majd még további két alkalommal nyert fogadóként játékot. Piros ugyan 0:5 után egyszer visszabrékelt, ám a következő játékban Kovalík fogadóként volt eredményes. 

Piros a második játszmában így mind a négy szervagémjét elbukta, Kovalík pedig a harmadik meccslabdáját kihasználva 1 óra 21 perc után lezárta a találkozót.

Eredmény, nyolcaddöntő: 
Jozef Kovalík (szlovák, 4.)–Piros Zsombor 6:4, 6:1

 

 

Legfrissebb hírek

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
6 órája

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
14 órája

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Marozsán rontott, Bondár és Gálfi újra top 100-as a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.05.05. 10:08

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13
Ezek is érdekelhetik