Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Vágólapra másolva!
2025.03.27. 16:48
Fotó: Dömötör Csaba
Jelenleg itthon készül a teniszező Marozsán Fábián, akinek az a célja a salakpályás szezon előtt, hogy ismét meccseket nyerjen és visszakerüljön a legjobb 50 környékére a világranglistán.

A 25 éves magyar bajnok az M4 Sportnak elmondta, hogy nagyon sűrű volt számára az elmúlt három hónap, rengeteg utazás, repülés van mögötte, ez sok energiát kivett belőle, de a csapatával sokat is tanultak ebben az időszakban és egyre jobban kezdenek összeszokni.

„Az elmúlt hetekben voltak olyan vereségek, amelyek nem estek jól a lelkemnek, de bízom benne, hogy megtalálom a helyes utat, és a közeljövőben lesznek olyan győzelmeim, amelyek átlendítenek a mostani kisebb holtponton. Bízom benne, hogy sok pontot tudok szerezni a következő hónapokban, és visszatérek oda, ahova szeretnék” – fogalmazott a játékos hozzátéve, hogy a sérülése után már jó állapotban van, de még nem százszázalékos.

Marozsán az amerikai versenyeken sok pontot veszített, így a jelenlegi 59. helyről várhatóan jelentősen visszacsúszik majd a világranglistán.

„Egyáltalán nem örülök ennek. Tavaly éppen ez a márciusi túra volt az év csúcspontja, rengeteg pontot tudtam szerezni” – mondta azt hangsúlyozva, hogy az idén történtek mentálisan, lelkileg nem tettek jót neki.

„Most rendezni kell a sorokat, vissza kell szereznem az önbizalmamat” – nyilatkozott Marozsán, aki a következő időszakban szeretne visszakerülni a legjobb 50 környékére az ATP rangsorában.

A salakos szezon a jövő héten kezdődik, a magyar teniszező - ha a fizikai állapota engedni - Bukarestben szerepel majd, utána pedig az 1000-es kategóriájú versenyek közül Madridban valószínűleg selejtezőt kell játszania, de Rómában véleménye szerint felkerülhet a főtáblára.

Marozsán elmondta, hogy tavaly a harmincba kerülést tűzték ki célul a csapatával, ettől azonban most messze került. A közeljövőben azon fog dolgozni, hogy a tornákon felkerüljön a főtáblára, ismét stabilan a top 50 körül legyen a világranglistán „és akkor hamarosan ismét reális cél lehet az első harmincba kerülés”.

 

Legfrissebb hírek

Bardóczky Kornél megnevezte, kik készülhetnek az osztrákok elleni Dk-párharcra

Tenisz
2025.08.14. 16:05

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
2025.08.13. 12:40

Marozsán szoros meccsre késztette Cicipaszt, ám a fontos pillanatokban a görög játékos volt a jobb

Tenisz
2025.08.09. 21:30

Cincinnati tenisztorna: Marozsán a második fordulóban, Cicipasz következik

Tenisz
2025.08.08. 06:59

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
2025.08.02. 07:24

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
2025.07.31. 15:49

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
2025.07.31. 04:00

Marozsán Fábián: Remek hangulat lesz a centerpályán

Tenisz
2025.07.29. 19:19
Ezek is érdekelhetik