Fucsovics kétszettes sikerrel a nyolcaddöntőben Gironában

Vágólapra másolva!
2025.03.25. 21:42
Fucsovics simán továbbjutott az első fordulóból (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton a litván Vilius Gaubas elleni kétszettes sikerrel kezdte meg szereplését a Gironában zajló, 145 ezer euró összdíjazású salakpályás férfi challenger-tenisztornán.

A világranglistán 90. magyar játékos – a verseny első kiemeltjeként – a múlt héten a negyeddöntőig jutott Murciában, ahol a hazai közönség előtt szereplő, későbbi bajnok Carlos Taberner (170.) állította meg több mint három és fél órás meccsen. 

Katalóniában ugyancsak az első helyen emelték ki a szervezők a nyíregyházi teniszezőt, aki kedden a szerencsés vesztesként főtáblára került litván Vilius Gaubasszal csapott össze. Az előző hét mérkőzéséből csak kettőt megnyerő rivális a 194. az ATP-rangsorban. 

Első találkozójukon Fucsovics sikeres adogatójátéka után három brék következett, előnyét pedig végigvitte a 47 perces első játszmán. A második felvonásban Fucsovics 1:1 után vette el litván riválisa szervagémjét, majd 4:2 után ismét, és az első mérkőzéslabdáját kihasználva lezárta az 1 óra 24 perces meccset. 

A magyar játékos a nyolcaddöntőben a horvát Marin Cilic és a spanyol Carlos Taberner mérkőzésének továbbjutójával találkozik. 

TENISZ
CHALLENGER GIRONA (salak pálya, 145 ezer dollár)
1. forduló (a 16 közé jutásért)
Fucsovics Márton (1.)–Vilius Gaubas (litván) 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35

Marozsán bízik a jó folytatásban Sanghajban

Tenisz
2025.09.30. 19:01

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21

Fucsovicsnak az újabb bravúr már nem jött össze a tokiói tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 08:14

Marozsán bejutott a negyeddöntőbe a pekingi tenisztornán, Sinner vár rá

Tenisz
2025.09.27. 07:25

Megszületett az első gól nélküli döntetlen a spanyol bajnokságban – továbbra is nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 22:56
Ezek is érdekelhetik