Kétszettes győzelemmel jutott a legjobb 16 közé Marozsán Dohában

Vágólapra másolva!
2025.02.17. 17:13
Fotó: Getty Images
Bejutott a dohai ATP 500-as tenisztorna nyolcaddöntőjébe Marozsán Fábián, miután a torna első körében két játszmában legyőzte a tunéziai Aziz Dugazt.

A világranglistán legjobb magyarként 57. játékos eredetileg selejtezőre kényszerült volna Katarban, de mivel a francia Gaël Monfils visszalépett, mégis főtáblára került. Ott a szabadkártyás tunéziai Aziz Dugaz várt rá, aki a múlt héten 6:2, 6:3-ra kikapott a későbbi bajnok Fucsovics Mártontól a manamai challenger-verseny nyolcaddöntőjében.

Első találkozójukon 2:1-nél a balkezes afrikai hét (!) bréklabdát hárítva hozta az adogatását, majd 5:5-nél a Hajdúszoboszló SE sportolója kritikus pillanatban védett ki egy fogadóelőnyt. A meccs első brékje magyar szempontból a legjobbkor következett be, amikor 6:5-nél a világranglistán a 216. helyen álló ellenfél Marozsán harmadik szettlabdájánál kiütött egy könnyű tenyerest.

A folytatásban Dugaz már nem jutott el újabb bréklabdáig, Marozsán viszont 3:2-nél ismét lépéselőnybe került, és innen már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, amely 1 óra 29 percig tartott.

„Jó sorsolás az első fordulóra egy ilyen tornán. Amikor így jön ki a lépés, úgy állok oda, szeretném kihasználni a lehetőséget. De azt sem szabad elfelejteni, hogy azokon a mérkőzéseken, amelyekre azt mondjuk, nekem kötelező lenne hozni, az ellenfél játszik teher nélkül, elengedi a kezét, hiszen nincs vesztenivalója. Egyre többször jövök ki győztesen ezekből a csatákból is, így történt ma is, ez egy jó győzelem volt – nyilatkozta Marozsán Fábián a mérkőzés után, s hozzátette, nem kedveli a dohai körülményeket. – Szürkületben kezdtük a meccset, sötétben fejeztük be, a szél is feltámadt kissé, elég hűvös volt, ez hat a pályára, a labda sebességére is. Tavaly is küzdős volt itt játszani, most sem fekszik annyira, így még jobban örülök.”

A 25 éves magyar játékos tavaly a nyolcaddöntőig jutott Dohában, ahol kikapott a későbbi győztes orosz Karen Hacsanovtól. Idén a 16 között a hetedik kiemelt bolgár Grigor Dimitrovot búcsúztató cseh Jirí Lehecka (25.) lesz az ellenfele.

„Nehéz mérkőzés lesz, nagyokat szervál, gyors teniszre számítok. Biztos, hogy önbizalmat ad neki Dimitrov búcsúztatása, Nem valószínű, hogy egy-két lehetőségnél többet hagy majd nekem, ezeket kell kihasználni. Most Hajdusik Roman van velem, ő jobban ismeri a játékát, kedden fel fogunk rá készülni” – fogalmazott Marozsán.

TENISZ
ATP DOHA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Marozsán–Dugaz (tunéziai) 7:5, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Marozsánék kikaptak párosban a címvédőtől a Garroson

Tenisz
11 órája

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
2025.05.29. 17:58

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Marozsán szettet nyert, de Alcaraz magabiztosan jutott tovább a Roland Garroson

Tenisz
2025.05.28. 16:05

Videó: parádés labdamenetet nyert Marozsán Alcaraz ellen

Tenisz
2025.05.28. 15:24

Marozsán Fábián: Szeretnék jó mérkőzést játszani Alcarazzal

Tenisz
2025.05.26. 09:30

Roland Garros: hozta a papírformát Marozsán, Alcarazzal játszhat a második körben

Tenisz
2025.05.25. 18:59

Carlos Alcarazszal minden rendben, de mi lesz Iga Swiatekkel?

Tenisz
2025.05.25. 09:36
Ezek is érdekelhetik