Bejelentette visszavonulását Simona Halep

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.04. 20:25
Simona Halep letette a lantot (Fotó: Imago Images)
Bejelentette visszavonulását Simona Halep, miután két játszmában kikapott az olasz Lucia Bronzettitől a kolozsvári 250-es tenisztorna (Transylvania Open) első fordulójában.

„Elégedett vagyok a pályafutásommal, álmaimban sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig. A családom a kezdetektől fogva mellettem volt, nélkülük nem lennék az, aki most vagyok. (...) Megbékéltem a döntésemmel – a testem egyszerűen már bírja a terhelést, így nem tudok visszatérni arra a szintre, ahol korábban szerepeltem. Éppen ezért itt, Kolozsváron akartam játszani, hogy Önök előtt vegyek búcsút a teniszpályától” – mondta a 6:1, 6:1-es vereséggel végződő mérkőzés után Simona Halep.

A 33 éves román teniszező pályafutása során két Grand Slam-tornát nyert meg (2018-ban a Roland Garroson, 2019-ben Wimbledonban diadalmaskodott), továbbá kilenc mestertornát (WTA 1000) is meg tudott nyerni. Egyéniben összesen 24 tornagyőzelmet könyvelhetett el, s összesen 64 hétig vezette a WTA világranglistáját.

A 33 éves, kétszeres GS-bajnok teniszezőt 2023 szeptemberében két különböző doppingvétség miatt 2026 októberéig eltiltották, de ő mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, és jelezte: sohasem használt tudatosan tiltott szert. Az ügyben fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), amely négy évről kilenc hónapra csökkentette a büntetést. A román játékos 2024 márciusában, Miamiban tért vissza, de sérülésekkel küzdött, s már nem tudta visszaverekedni magát a sportág élmezőnyébe.

 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Amarissa győzelemmel kezdett a ljubljanai tenisztornán

Tenisz
17 órája

Udvardy Panna bejutott a döntőbe Guadalajarában

Tenisz
2025.09.05. 21:05

A Babosékat kiejtő kanadai, új-zélandi kettős nyerte meg a női párost a US Openen

Tenisz
2025.09.05. 20:28

US Open: négy szettben nyert, Djokovics 38 évesen negyedik idei GS-elődöntőjére készül

Tenisz
2025.09.03. 07:57

Stollárék döntő szettben alulmaradtak a 2. helyen kiemelt olasz párossal szemben

Tenisz
2025.09.02. 01:19

Guadalajarai tenisztorna: Udvardy Panna bejutott a második fordulóba

Tenisz
2025.09.01. 22:30

Babos Tímea: Az idei legjobb meccsemet játszottam kemény pályán

Tenisz
2025.08.29. 11:05

Bondár Anna nem tudott újabb bravúrt bemutatni, búcsúzott a US Open küzdelmeitől

Tenisz
2025.08.28. 18:29
Ezek is érdekelhetik