Stollár Fannyék elvesztették a döntőt a hobarti tornán

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2025.01.11. 07:49
Stollár Fannyék a döntőben kaptak ki (Fotó: Török Attila, archív)
Stollár Fanny és Monica Niculescu elvesztette a páros döntőt a 275 ezer dollár (110 millió forint) összdíjazású, hobarti kemény pályás női tenisztornán.

A magyar, román kettős szombaton a negyedikként rangsorolt kínai Csiang Hszin-jü és tajvani Vu Fang-hszien duójával csapott össze. Az első szett alig 22 perc alatt az ellenfélé lett, a második viszont nagy csatát hozott: egy-egy brékkel jutottak el a rövidítésig, melyben a hét bréklabdájukból összességében csak egyet értékesítő Stollár Fannyék 4–6 után két mérkőzéslabdát hárítottak, de 6–6 után már nem nyertek labdamenetet. A finálé 1 óra 17 percig tartott az Ausztráliához tartozó szigeten, Tasmaniában.

A 26 éves Stollár júliusban szerezte meg negyedik WTA-trófeáját párosban – mindannyiszor Budapesten ünnepelhetett –, azóta döntőt vívott ősszel Kantonban és Csiucsiangban is. Challenger-szinten 2019-ben Guadalajarában és tavaly Valenciában győzött.

A vasárnap rajtoló Australian Openen Stollár nem Niculescu, hanem – a legfrissebb információk szerint – Lulu Sun oldalán indul női párosban. A magyar, új-zélandi kettősre az első helyen kiemelt Katerina Siniaková, Taylor Townsend cseh, amerikai duó vár majd a melbourne-i első fordulóban.

TENISZ
WTA-TORNA, HOBART
Páros, döntő
Csiang Hszin-jü, Vu Fang-hszien (kínai, tajvani, 4.)–Stollár Fanny, Monica Niculescu (magyar, román) 6:1, 7:6 (8–6)

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: Babosék párosa döntőbe jutott Tokióban

Tenisz
13 órája

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
Tegnap, 1:15

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29

Udvardy Panna egyesben továbbjutott, párosban visszalépett Brazíliában

Tenisz
2025.10.23. 00:28

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
2025.10.19. 10:41

Gálfi Dalma nem jutott főtáblára Tokióban

Tenisz
2025.10.19. 10:03
Ezek is érdekelhetik