Piros Zsombor elődöntős az oeirasi tenisztornán

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2025.01.17. 17:02
Piros Zsombor (Fotó: Árvai Károly, archív)
Piros Zsombor bejutott az elődöntőbe a portugáliai Oeirasban zajló, 145 ezer euró (59.6 millió forint) összdíjazású keménypályás challenger-tenisztornán.

Piros Zsombor – aki jelenleg 238. a világranglistán – a nyolc között a második helyen kiemelt szerb Hamad Medjedoviccsal csapott össze, akitől korábban kétszer is kikapott. A jelenleg 98. ellenfél a 2023-as székesfehérvári challengeren és a múlt héten, az első oeirasi viadalon is megverte őt. A 25 éves Pirosnak tehát volt elszámolnivalója a nyolc nappal ezelőtti 6:3, 6:3-as negyeddöntős vereségért, s ennek megfelelően két brékkel hamar 5:2-re elhúzott. Ezután még „belefért”, hogy egyszer elveszítse az adogatását, de végül sikerült 6:4-gyel lezárnia a szettet.

A folytatásban két-két brékkel jutottak el 4:4-ig, majd a budapesti játékos 4:5-nél játszmalabdát hárított. A szett rövidítésbe torkollott, amelyben a 21 éves rivális csak két labdamenetet tudott hozni, így 1 óra 47 perc után mehetett gratulálni a hálóhoz.

Piros a szombati elődöntőben a negyedik kiemelt amerikai Mackenzie McDonalddel (130.) találkozik, pályafutása során először.

 

Legfrissebb hírek

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
2025.05.07. 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2025.05.07. 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Marozsán rontott, Bondár és Gálfi újra top 100-as a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.05.05. 10:08

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13
Ezek is érdekelhetik