Australian Open: Zverev magabiztos győzelemmel kezdett

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.01.12. 13:41
Zverev adogatóként nem veszített játékot (Fotó: Getty Images)
Alexander Zverev sorozatban kilencedik alkalommal biztosította helyét az Australian Open 2. fordulójában, miután három játszmában legyőzte Lucas Pouille-t.

Alexander Zverev a United Kupán két meccset nyert, a Kazahsztán elleni mérkőzés előtt viszont izomproblémák miatt visszalépett.

Melbourne-ben már nem látszott semmi nyoma a sérülésnek, a német teniszező hárította ellenfele mindkét bréklabdáját, és végül három szettben nyerte meg kettejük első egymás elleni mérkőzését. 

A 30 éves francia játékos öt ATP-tornán diadalmaskodott, 2019-ben elődöntős volt Melbourne-ben, a top 10 tagja volt, de sérülések miatt az utóbbi években csak challengereken versenyzett, és jelenleg a 103. helyen áll.

Zverev ezzel a sikerrel sorozatban kilencedik alkalommal jutott el az Australian Open 2. fordulójába, de a 27 éves játékos reméli, hogy ez még csak a kezdet. Zverev tavaly az elődöntőig jutott, német férfi teniszező egyébként 1996 óta nem nyerte meg az Australian Opent, akkor Boris Becker emelhette magasba a serleget. A kétszeres Grand Slam-döntős Zverev legközelebb a spanyol Pedro Martínezzel csap össze.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (96 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya) 
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
FÉRFIAK
Zverev (német, 2.)–Pouille (francia) 6:4, 6:4, 6:4
Humbert (francia, 14.)–Gigante (olasz) 7:6 (7–5), 7:5, 6:4
Opelka (amerikai)–Onclin (belga) 3:6, 7:6 (7–4), 6:3, 6:2
Halys (francia)–Walton (ausztrál) 4:6, 4:6, 6:4, 7:6 (7–4), 7:5
 

NŐK
Blinkova (orosz)–Saville (ausztrál) 1:6, 6:4, 7:5

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik