Australian Open: Halep szabadkártyát kapott a selejtezőre

Vágólapra másolva!
2024.12.18. 11:34
Simona Halep indulhat Ausztráliában (Fotó: Getty Images)
Szabadkártyát kapott az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjére a közelmúltban doppingügybe keveredett Simona Halep, aki így ott lehet Melbourne-ben az év első Grand Slam-tornáján.

A szervezők szerdán közölték, hogy indulási lehetőséget biztosítanak a korábban doppingvétség miatt eltiltott román játékosnak. 

„Keményen dolgozom, hogy készen álljak a 2025-ös szezonrajtra. Az Australian Open adott néhányat pályafutásom legszebb pillanataiból, így alig várom, hogy visszatérjek” – mondta Halep, aki jelenleg 877. a világranglistán, de 2018-ban a döntőig menetelt Melbourne-ben.

A 33 éves, kétszeres GS-bajnok teniszezőt múlt szeptemberben két különböző doppingvétség miatt 2026 októberéig eltiltották, de ő mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, és jelezte: sohasem használt tudatosan tiltott szert. Az ügyben fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), amely négy évről kilenc hónapra csökkentette a büntetést. A román játékos márciusban, Miamiban tért vissza, legutóbb pedig októberben, Hongkongban versenyzett.

A volt világelső versenyengedélyét 2022 októberében függesztették fel ideiglenesen, mert a US Openen levett A és B mintájában is kimutatták a tiltólistás roxadustatot. Ez a szer fokozza az eritropoetin (EPO) endogén termelését, serkenti a hemoglobin és a vörösvértestek termelődését, ezért vérszegénység ellen használják.

Halep akkor azt mondta, bizonyítékai vannak rá, hogy egy engedélyezett, de szennyezett táplálékkiegészítőből került a szervezetébe a roxadustat. A sportág tisztaságát felügyelő szervezet (ITIA) illetékesei egyrészt elfogadták a játékos érvelését, másrészt viszont megállapították, hogy az általa elismert mennyiség nem eredményezhette volna a pozitív mintákban talált magas koncentrációt.

A másik doppingvétséget Halep biológiai útlevelének szabálytalansága okozta.

Halep mellett szabadkártyát kapott Lleyton Hewitt fia, Cruz Hewitt is. A 16 éves Hewitt idén már részt vett a juniorversenyen, jövőre pedig a selejtezőben indulhat a férfi egyes mezőnyében. Cruz követheti apját, Lleytont, aki 15 évesen a selejtezőn keresztül jutott el a főtábláig.

 

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2 órája

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2 órája

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
12 órája

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57

Száz éve lett nyílt verseny, majd Grand Slam-torna a teniszidény egyik csúcsa, a Roland Garros

Népsport
2025.05.24. 10:15

Djokovics egy lépésre a 100. tornagyőzelmétől

Tenisz
2025.05.23. 18:40
Ezek is érdekelhetik