Fordítottak a szlovákok a britek ellen, döntőzhetnek az olaszokkal a Billie Jean King-kupában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.11.19. 18:43
Tereza Mihalíková és Viktória Hruncáková búcsúztatta a briteket a párosban elért győzelemmel (Fotó: Getty Images)
A női tenisz Billie Jean King-kupa második elődöntőjében a szlovákok fordítottak a britek ellen, így az olaszok után északi szomszédaink jutottak be a fináléba.

Emma Raducanu és Viktória Hruncáková mérkőzésével kezdődött a párharc, és a brit lány mindkét szettben kétszer brékelte ellenfelét, de elsőre nem sikerült lezárnia egyik játszmát sem, a szlovák teniszező mindkét esetben 5:2-nél vette el az adogatójátékát. A 2021-es US Open-győztes így is behúzta a mérkőzést két 6:4-es szettel.

A folytatásban Katie Boulter viszonylag könnyedén, 6:2-re megnyerte az első játszmát, ám Rebecca Sramková a következő szettben háromszor is brékelt, így 6:4-gyel egyenlített, majd a záró felvonásban 5:4-nél, a legjobbkor elvette a brit versenyző adogatását, ezzel pedig a pároscsatára maradt a döntés.

Az utolsó összecsapás során a szlovákok 4:0-val kezdtek, majd 6:2-re meg is nyerték az első játszmát. A második szett kevésbé volt sima, viszont a britek ismét kétszer elveszítették az adogatójátékukat, brékelni pedig nem tudtak, így Szlovákia győzött, és bejutott a szerdai döntőbe.

Az olaszok eddig négyszer (2006, 2009, 2010, 2013), a szlovákok pedig egyszer (2002) diadalmaskodtak a BJK-kupában, illetve elődjében, a Fed-kupában – írja az MTI.

BILLIE JEAN KING-KUPA, MÁLAGA
ELŐDÖNTŐ
Szlovákia–Nagy-Britannia 2:1
Viktória Hruncáková–Emma Raducanu 4:6, 4:6
Rebecca Sramková–Katie Boulter 2:6, 6:4, 6:4
Viktória Hruncáková, Tereza Mihalíková–Olivia Nicholls, Heather Watson 6:2, 6:2
Korábban
Olaszország–Lengyelország 2:1
Lucia Bronzetti–Magda Linette 6:4, 7:6 (7–3)
Jasmine Paolini–Iga Swiatek 6:3, 4:6, 4:6
Jasmine Paolini, Sara Errani–Magdalena Frech, Katarzyna Kawa 7:5, 7:5

 

Legfrissebb hírek

De Minaur győzelmével ért véget a washingtoni tenisztorna

Tenisz
2 órája

Udvardy Panna ismét két szettben nyert Palermóban

Tenisz
2025.07.24. 20:34

Udvardy Panna csak két játékot engedett ellenfelének, akivel vasárnap még együtt ünnepelt

Tenisz
2025.07.22. 21:41

„Mindenképp pozitívan értékelem a szereplésemet” – Bondár Anna a két elveszített hamburgi döntő után

Tenisz
2025.07.21. 21:06

Rá sem lehet ismerni a 23-szoros Grand Slam-győztes Serena Williamsre – fotó

Tenisz
2025.07.21. 15:23

Bondár már 59. a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.21. 09:02

Udvardy Pannáék nyerték meg a páros döntőt Jászvásáron

Tenisz
2025.07.20. 16:18

Udvardy Panna nem jutott elődöntőbe a jászvásári tenisztornán

Tenisz
2025.07.18. 20:50
Ezek is érdekelhetik