Wimbledon szakít a hagyománnyal, már jövőre sem lesznek vonalbírók a tornán

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.09. 14:10
A labdaszedők maradnak, a vonalbírókat viszont már nem láthatjuk jövőre Wimbledonban (Fotó: Getty Images)
A füves pályás tenisz Grand Slam-torna szervezői szerdán bejelentették, hogy szakítanak az elmúlt 147 év hagyományával és a jövő évi viadalon már nem alkalmaznak vonalbírókat, helyettük ugyanis az elektromos vonalbírói rendszert alkalmazzák majd.

 

Az elektronikus vonalbírói rendszert az ATP Next Gen – régebben U21-es világbajnokság – tornáján, 2017-ben tesztelte először az ATP, majd a koronavírus-járvány idején terjedt el széles körben az ATP Tour versenyein, s mára már a Grand Slam-viadalok közül az Australian Open és a US Open is vonalbírók nélkül zajlik. A londoni szervezők közlése szerint „az idei tornán végrehajtott tesztek eredményeit átvizsgálva úgy látjuk, hogy a mostani technológia már megfelelő méretű és az időpont is megfelelő arra, hogy ezt a fontos lépést megtegyük a bíráskodásunk hatékonyságának maximalizálása felé vezető úton.”

Noha az elektronikus vonalbírói rendszer a játékosok körében kétségtelenül népszerű, a hagyománytisztelő teniszfanatikusokat bizonyára elszomorítja majd, hogy ezúttal már nem lesznek láthatók a vonalbírók döntései miatt vitatkozó játékosok, ami a wimbledoni torna folklórjának szerves részét képezi.

A vonalbírók leváltása egyben azt is jelenti, hogy megszűnik a sólyomszemes challenge kikérésének lehetősége a játékosok számára. Az elektronikus rendszer a működési elve alapján a labda földet érését követő egy tizedmásodpercen belül jelzi, ha szabálytalan területen pattant, s a számítógép generálta „Out!” vagy a „Fault!” szavak elhangzása ellen „fellebbezésnek helye nincs!”  

További változás a jövő évi tornával kapcsolatban, hogy a női és férfi egyes döntője a verseny második hétvégéjén egyaránt helyi idő szerint 16.00 órakor kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma feladta a bastadi negyeddöntőt

Tenisz
14 perce

Gálfi Dalma bejutott a negyeddöntőbe a bastadi tenisztornán

Tenisz
18 órája

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
19 órája

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
2025.07.08. 19:48

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
2025.07.07. 22:10

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.07. 19:12

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00
Ezek is érdekelhetik