Tenisz: megvált edzőjétől a világelső Iga Swiatek

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 11:30
Iga Swiatek új edzővel folytatja (Fotó: Getty Images)
A női világranglista első helyén álló Iga Swiatek megvált edzőjétől, Tomasz Wiktorowskitól – jelentette be a lengyel teniszező pénteken a hivatalos Instagram-oldalán.

Nincs élete legjobb formájában Iga Swiatek, aki tavasszal még remekelt a salakpályás tornákon – győzött Madridban, Rómában és a Roland Garroson is –, az utóbbi időben azonban visszaesett a teljesítménye. A lengyel klasszis az Instagram-oldalán hozta nyilvánosságra, hogy megszakítja a közös munkát edzőjével, Tomasz Wiktorowskival, akivel az elmúlt három évben együtt dolgozott. Együttműködésük gyümölcse egyebek mellett négy Grand Slam-torna-győzelem volt, ebből három Swiatek kedvenc borításán, salakon, a Roland Garroson született (2022, 2023, 2024), egy pedig kemény pályán, a US Openen (2022).

Pénteken azonban Swiatek az Instagram-oldalán közölte, hogy most elválnak az útjaik. „Köszönöm, mester!” – búcsúzott röviden edzőjétől, honfitársától a lengyel teniszező, aki néhány közös emlékképet is mellékelt a bejegyzéséhez. 

Arról egyelőre nincs információ, hogy Wiktorowski után kivel dolgozik majd együtt a salakspecialista játékos.

 

Legfrissebb hírek

Bondár korábbi US Open-bajnokot győzött le a nyitó fordulóban Pekingben

Tenisz
2025.09.24. 17:14

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Gálfi Dalma főtáblás a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.23. 08:12

Egészségi okokból befejezte a szezont a korábbi top tízes teniszező

Tenisz
2025.09.22. 20:37

Másodikként az amerikaiak jutottak be a döntőbe a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.09.20. 16:46

A Tenisz és a nők elnevezésű kiállítás a női tenisz elmúlt kétszáz évét mutatja be

Tenisz
2025.09.20. 13:30

Az olaszok az első döntősök a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.09.19. 18:34

Az amerikaiak és a britek is érvényesítették a papírformát, egymással csatáznak a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.09.18. 17:56
Ezek is érdekelhetik