Stollárék negyeddöntőbe jutottak a kantoni tenisztornán

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.23. 12:21
Stollár Fanny (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Stollár Fanny és a lengyel Katarzyna Piter párosa negyeddöntőbe jutott szerdán a 267 ezer dollár (98.8 millió forint) összdíjazású kantoni kemény pályás női tenisztornán.

Stollár Fannyék a kínai viadal nyitókörében eredetileg a második helyen kiemelt indonéz Aldila Sutijadival és kínai Hszü Ji-fannal találkoztak volna, ám a rivális visszalépett, így egy német, liechtensteini kettős várt rájuk.

Az ellenfélváltozás nem zavarta meg a magyar, lengyel duót, amely előbb 1:1-nél bréklabdákat hárított, majd kétszer is brékelt, így kevesebb mint fél óra után szettelőnybe került. A második játszma ugyanakkor ellentétesen alakult: Stollárék 1:1-nél ismét hárítottak három bréklabdát, ezt követően azonban kétszer is elveszítették a szervajátékukat, így egy óra után következett a döntő rövidítés, melyben ők bizonyultak jobbnak.

A magyar, lengyel párosra a negyeddöntőben horvát, francia ellenfél vár.

Korábban Bondár Anna és a belga Kimberley Zimmermann sikerrel vette negyeddöntőjét, így készülhet az elődöntőre.

Eredmény
páros, nyolcaddöntő
Stollár Fanny, Katarzyna Piter (magyar, lengyel)–Ella Seidel, Kathinka von Deichmann (német, liechtensteini) 6:2, 3:6, 10–5 – döntő rövidítés

Korábban
negyeddöntő
Bondár Anna, Kimberley Zimmermann (magyar, belga)–Angelica Moratelli, Anna Siskova (olasz, cseh) 6:3, 5:7, 11–9 – döntő rövidítés

 

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
4 órája

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

WTA-vb: Arina Szabalenka lesz Jelena Ribakina ellenfele az egyes döntőjében

Tenisz
2025.11.07. 21:40

WTA-vb: Anisimova kiejtette a 2023-as világbajnok Swiateket

Tenisz
2025.11.05. 20:23

Venus Williams nem fejezi be, 2026-ban elindul Aucklandben

Tenisz
2025.11.05. 14:04

Ritkán látott vereségbe szaladt bele Iga Swiatek a WTA-vb-n

Tenisz
2025.11.03. 19:00

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán, Sinner újra az élen

Tenisz
2025.11.03. 09:48
Ezek is érdekelhetik