Királyok csatáznak Szaúd-Arábiában, mindkét magyar búcsúzott párosban

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.17. 08:22
Szaúd-Arábiában az olasz világelső, Jannik Sinner remek teljesítménnyel, fölényes győzelemmel kezdett (Fotó: AFP)
A férfi teniszvilág hat klasszisa méri össze erejét Rijádban, Danyiil Medvegyev legyőzésével Jannik Sinner készülhet a Novak Djokovics elleni elődöntőre.

Versenyszezon közben rendeznek bemutató viadalt Szaúd-Arábiában, hiába hemzseg a különféle tornáktól az októberi időszak, öt Grand Slam-győztes, és az ebben a tekintetben kivételnek számító dán Holger Rune Rijádban méri össze erejét a kemény pályás Hat király tornáján. A volt világelső Novak Djokovics és a visszavonulását nemrég bejelentő Rafael Nadal erőnyerő, a szerb klasszisra a Danyiil Medvegyev–Jannik Sinner meccs győztese várt. Sinner az első szettet 27 perc alatt 6:0-ra nyerte meg, a második szorosabb küzdelmet hozott (6:3), de a világelső olasz mindössze 69 perc alatt bejutott az elődöntőbe.

A másik ágon Rune a spanyol Carlos Alcarazzal találkozott, ez a mérkőzés lapzártánk után ért véget. Mint ahogy Fucsovics Márton meccse is az antwerpeni tornán, a világranglista-93. magyar teniszező a kanadai Felix Auger-Aliassime-val mérte össze erejét, tavaly Sanghajban Fucsovics nyert 7:6, 4:6. 6:3-ra.

FÉRFITORNA
HAT KIRÁLY TORNÁJA (kemény pálya
Egyes. Negyeddöntő
Sinner (olasz)–Medvegyev 6:0, 6:3
Alcaraz (spanyol)–Rune (dán) 6:4, 6:2

Elődöntő
18.30: Djokovics (szerb)–Sinner (olasz)
20.00: Alcaraz (spanyol)–Nadal (spanyol)


 

 

Legfrissebb hírek

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

Tenisz: Fucsovics simán kikapott Runétól Stockholmban

Tenisz
2025.10.16. 21:09

Az ötödik kiemelt Nakashima vár Marozsánra az Almatiban zajló tenisztornán

Tenisz
2025.10.14. 15:00

Sanghaji tenisztorna: már heten feladták a meccsüket, köztük Sinner is

Tenisz
2025.10.05. 19:50

Sinner sikerrel vette az első akadályt Sanghajban

Tenisz
2025.10.04. 14:45
Ezek is érdekelhetik