Gálfi Dalma döntő szettben kikapott Hongkongban

Vágólapra másolva!
2024.10.03. 12:05
Gálfi a második meccsén elköszönt Hongkongtól (Fotó: Getty Images)
Gálfi Dalma csütörtökön három játszmában kikapott japán ellenfelétől, így kiesett a hongkongi 115 ezer dollár összdíjazású keménypályás női challenger-tenisztorna második fordulójában.

A világranglistán 143. Gálfi a szerdai nyitókörben simán verte az amerikai Jessie Aneyt (546.), csütörtökön viszont lényegesen komolyabb rivális, a rangsorban 145. Hibino Nao várt rá. 

Az első játszma kiegyenlített játékot hozott, melynek végén, 4:4-nél a japán teniszező elvette Gálfi adogatását, majd kiszerválta a szettet. A következőt rögtön elvesztett adogatással kezdte a magyar játékos, aki a folytatásban javított, 2:3 után sorra nyerte a gémeket és 6:3-ra a szettet is. A mindent eldöntő harmadik játszmában sokáig mindkét fél stabilan hozta szerváit, a végjátékban viszont a japán volt a jobb, végül 2 óra 20 perc alatt megnyerte a mérkőzést. 

WTA 125-ÖS TORNA, HONGKONG (kemény pálya, 115 000 dollár)
NYOLCADDÖNTŐ
Hibino Nao (japán)-Gálfi Dalma 6:4, 3:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
48 perce

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Gálfi Dalma nem jutott főtáblára Tokióban

Tenisz
2025.10.19. 10:03

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Gálfi legyőzője bejutott az oszakai tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2025.10.18. 11:22

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07
Ezek is érdekelhetik