Elmosta az eső Bondár páros mérkőzését a ningpói tenisztornán

Vágólapra másolva!
2024.10.15. 13:58
Bondár Anna még nem léphetett pályára Ningpóban (Fotó: Getty Images)
A rossz időjárás miatt nem léphetett pályára Bondár Anna és Kimberley Zimmermann párosa kedden a kínai Ningpóban zajló, 922 ezer dollár (336 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztornán.

A világranglista 87. helyén álló magyar játékos eseménydús napokon van túl a Sanghajtól délre fekvő, tízmilliós városban, mivel egyesben kikapott ugyan a selejtező második fordulójában, de szerencsés vesztesként mégis főtáblára jutott. Ott elvileg az 5. kiemelt orosz Darja Kaszatkina várt volna rá, csakhogy a WTA-rangsor 11. helyezettje visszalépett, így a Hajdúszoboszló SE sportolója a szintén szerencsés vesztes német Tamara Korpatsch-csal csapott össze, akitől hétfőn – három és fél órás ütközetben – 6:7, 7:6, 6:4-re kikapott.

Párosban belga partnerével az Ulrikke Eikeri, Vu Fang-szien norvég, tajvani duó ellen lépett volna pályára a keddi nyolcaddöntőben, és noha az előző meccset még lejátszották a 8-as pályán, az esőzések miatt Bondárék találkozóját szerdára halasztották.

A ningpói verseny először szerepel a WTA naptárában.

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: Babosék párosa döntőbe jutott Tokióban

Tenisz
4 órája

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
15 órája

Bondár Anna a második fordulóban búcsúzott a kantoni tenisztornától

Tenisz
2025.10.23. 13:17

Udvardy Panna egyesben továbbjutott, párosban visszalépett Brazíliában

Tenisz
2025.10.23. 00:28

Bondár Anna nagy csatában kiharcolt győzelemmel kezdett a kantoni WTA-tornán

Tenisz
2025.10.21. 10:17

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
2025.10.19. 10:41

Gálfi Dalma nem jutott főtáblára Tokióban

Tenisz
2025.10.19. 10:03

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50
Ezek is érdekelhetik