Bázelben vagy Bécsben folytatja a versenyzést Marozsán Fábián

Vágólapra másolva!
2024.10.15. 19:37
Marozsán Fábián még mindig nem épült fel teljesen (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián a hét második felében dönt arról, hogy a bázeli vagy a bécsi tenisztornára utazik-e a jövő héten.

A 25 éves játékos menedzsmentjének keddi tájékoztatása szerint Marozsán még mindig csak lábadozik vírusfertőzésből. A világranglistán 57. helyezett teniszező szűk egy hónap szünet után hétfőn tért vissza az ATP Tourra. Ezt megelőzően legutóbb a kínai Hangcsouban versenyzett, de ott megbetegedett, és a soron következő pekingi, illetve sanghaji tornától is visszalépett.

Almatiban az első fordulóban búcsúzott a kemény pályás tornától, csaknem kétórás mérkőzésen 6:4, 7:6 (7–4)-re kikapott a horvát Borna Corictól.

„Azt mondták Kínában, hogy egy-másfél hónap, amíg az összes utóhatásával együtt teljesen kimegy a szervezetemből a vírus, úgyhogy arra számítok, még 10-14 napig nem lesz teljesen jó az állapotom” – mondta Marozsán Fábián, majd hozzátette, lelkileg mindenképpen jót tett számára a versenyszituáció, és egyáltalán nem bánja, hogy elutazott Kazahsztánba. Bár voltak fájdalmai, az izomzata sem volt az igazi és a pulzusa is nagyon nehezen állt vissza normál tartományba, mégsem gondolja, hogy rossz meccset játszott volna.

„A védekezésben a mozgásom gyenge volt, és fáj, hogy kikaptam, mert minden nehézség ellenére voltak lehetőségeim, amelyekkel néha tudtam élni, néha viszont nem. Mindent megtettünk itthon, hogy a körülményekhez képest a lehető legtöbb edzésmunkát végezzem el, ebben a helyzetben ez erre volt elég” – fogalmazott Marozsán, aki kedden már haza is utazott Almatiból, és várhatóan a hét második felében dönt arról, hogy jövő héten Bázelbe vagy Bécsbe utazik-e. A két ATP 500-as torna közül előbbin első, utóbbin harmadik várakozó a főtáblára.

 

Legfrissebb hírek

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
11 órája

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
Tegnap, 14:57

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
Tegnap, 7:24

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
2025.08.01. 20:49

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
2025.07.31. 15:49

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
2025.07.31. 04:00

Marozsán Fábián: Remek hangulat lesz a centerpályán

Tenisz
2025.07.29. 19:19

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18
Ezek is érdekelhetik