Fucsovics bejutott a legjobb 32 közé a winston-salemi tenisztornán

Vágólapra másolva!
2024.08.19. 09:04
Fucsovics már a legjobb 32 között (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton három játszmában legyőzte japán ellenfelét az egyesült államokbeli Winston-Salemben zajló 868 ezer dollár (312.5 millió forint) összdíjazású kemény pályás tenisztorna 1. fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 32 közé.

A 32 éves magyar játékos Daniel Taro ellen lépett pályára vasárnap, aki – a férfiversenyeket szervező ATP honlapja szerint – a mérkőzés elején jobban játszott nála. Fucsovics az első játszmában a második adogatójátékát elveszítette, riválisa pedig megtartotta brékelőnyét és 6:4-re megnyerte a szettet.

A folytatásban a nyíregyházi teniszező feljavult, pontosabbak lettek az ütései, és 1:1 után nem engedett játékot ellenfelének. Fucsovics a jól sikerült második játszma után lendületben maradt és a harmadik elején gyorsan eldöntötte a meccset. Daniel 0:4 után tudott először játékot nyerni a szettben, a felzárkózásra pedig nem adott neki esélyt neki a magyar klasszis, aki első mérkőzéslabdáját kihasználva nyerte meg a kétórás összecsapást.

Fucsovics Márton a második fordulóban a 11. kiemelt amerikai Alex Michelsennel csap össze.

A torna másik magyarja, Marozsán Fábián kilencedik kiemeltként az első körben erőnyerő, így a 32 között kezdi megszereplését.

WINSTON-SALEM
1. forduló (a 32 közé jutásért)
Fucsovics Márton–Daniel Taro (japán) 4:6, 6:1, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
22 órája

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
2025.09.07. 23:36

Djokovics nem adja fel a 25. Grand Slam-trófeája megszerzését

Tenisz
2025.09.06. 12:03

Sinner lesz Alcaraz ellenfele a US Open döntőjében

Tenisz
2025.09.06. 07:34

Djokovics két szetten át tartotta a lépést, de nem tudta megállítani Alcarazt a US Open elődöntőjében

Tenisz
2025.09.05. 23:45

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

US Open: négy szettben nyert, Djokovics 38 évesen negyedik idei GS-elődöntőjére készül

Tenisz
2025.09.03. 07:57

Valkusz Máté ITF-tornát nyert Mariborban

Tenisz
2025.08.31. 12:24
Ezek is érdekelhetik