A második játszmára feljavult Bondár, de nem bírt Kalinszkajával a US Openen

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.08.29. 18:45
Bondár Anna nagyot küzdött, de nem tudta borítani a papírformát jóval esélyesebb orosz játékossal szemben (Fotó: Getty Images)
Az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) női egyes versenyének 2. fordulójában Bondár Anna a 15. helyen kiemelt Anna Kalinszkajával találkozott. Az orosz teniszező lehengerlő játékkal nyerte meg az első szettet, majd ugyan a magyar versenyző brékhátrányból visszajött a második játszmában, annak hajráját jobban bírta ellenfele, aki 6:2, 6:4-gyel búcsúztatta a szeghalmi játékost.

 

TENISZ
US OPEN, NEW YORK
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Bondár Anna–Anna Kalinszkaja (orosz, 15.) 2:6, 4:6

A mérkőzés elején Bondár Anna nagyon nem tudta felvenni azt a tempót, amit Anna Kalinszkaja diktált, az orosz versenyző semmire nyerte az első gémet, pedig a szeghalmi teniszező adogatott. A világranglista-15. játékos hozta a következő gémet, aztán ismét brékelt, bár legalább ezúttal szorosabban alakult a játék.

A magyar lány igyekezett agresszívabban támadni, és 0:4 után már sikerült hoznia az adogatójátékát, azonban fogadóként egyáltalán nem találta az ellenszert ellenfele játékára. Kalinszkaja nagyon kevés hibával teniszezve, mindössze 29 perc alatt 6:2-vel behúzta az első játszmát.

Anna Kalinszkaja szinte végig rendíthetetlen volt, stabil játékot bemutatva jutott tovább (Fotó: Getty Images)

Kereste a megoldást Bondár a folytatásban is, próbált minél élesebben szerválni, pontosabb ütésekkel operálni, de a kockázat magával hozta a hibákat is, így ellenlábasa újfent brékkel kezdte a szettet. Főleg a fonákoknál lehetett érezni, hogy sebezhető legmagasabban jegyzett, 84. helyen álló teniszezőnk játéka, és sajnos a kiváló tenyeresei nem mindig tudták kihúzni a bajból.

A játszma negyedik játékában viszont remek teniszt húzott elő Bondár, és a harmadik bréklabdáját kihasználta, majd semmire hozta az adogatását, így első alkalommal vezetett a meccsen. Először bizonytalanodott el a mérkőzésen Kalinszkaja, de a következő gémre összekapta magát, és egyenlített.

Úgy tűnt, ezúttal Bondárt nem lehet kizökkenteni, azonban 4:4-nél két kettőshibát vétett, majd kétszer a hálóba ütött, így az orosz ismét brékelt – épp a legrosszabbkor. Kalinszkaja nem remegett meg, esélyt sem adva ellenfelének kiszerválta a meccset, és így 77 perc játék után 6:2, 6:4-re megnyerte a mérkőzést.

Bondár Anna szépen helytállt, és még a második szettben több is lehetett volna, de ezúttal nem sikerült borítania a papírformát.

PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nagy csatában kiharcolt győzelemmel kezdett a kantoni WTA-tornán

Tenisz
15 órája

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
2025.10.19. 10:41

Gálfi Dalma nem jutott főtáblára Tokióban

Tenisz
2025.10.19. 10:03

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi legyőzője bejutott az oszakai tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2025.10.18. 11:22

Bondár Anna döntős a csinani challenger-tenisztornán

Tenisz
2025.10.17. 13:21

Tenisz: Bondár Anna elődöntős a csinani challengertornán

Tenisz
2025.10.16. 12:22

Gálfi Dalma nem bírt a negyedik kiemelttel az oszakai tenisztornán

Tenisz
2025.10.16. 07:29
Ezek is érdekelhetik