Wimbledon: a világelső Sinnernek három óra kellett az első fordulós továbbjutáshoz

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.07.01. 21:49
Jannik Sinnernek három óra kellett a győzelemhet az első körben (Fotó: Getty Images)
A wimbledoni Grand Slam-torna 1. fordulójában Casper Ruud, Carlos Alcaraz, Danyiil Medvegyev és Jannik Sinner is továbbjutott. A nők versenyében Coco Gauff kétszettes győzelemmel jutott tovább, Cseng Csin-ven kiesett.

A világranglistát vezető Jannik Sinner remekül kezdett és az első két szettet megnyerte Yannick Hanfmann ellen. A harmadik játszmában azonban kétszer is brékelt, és ezzel szépített a német. Sinner a negyedik játszmát már magabiztosan hozta, így háromórás meccsen továbbjutott a legjobb 64 közé, ahol a Fucsovics Mártont kiejtő Matteo Berrettini lesz az ellenfele.

Sinnerrel ellentétben három szett kellett Carlos Alcaraznak (ATP-3.), Danyiil Medvegyevnek (ATP-5.) és Casper Ruudnak (ATP-8.) is az első fordulóban. 

A hétfői nap egyik legnagyobb csatáját Zizou Bergs és Arthur Cazaux vívta. A francia kétszettes előnybe került, de Bergs egyenlített, majd az ötödik szett után Cazaux örülhetett. A több mint négy és fél órás mérkőzésen három játszmában is a rövidítések döntöttek, Cazaux karrierje során először jutott a második körbe Wimbledonban.

A nők versenyében Coco Gauffnak (WTA-2.) alig több mint egy óra kellett, hogy legyőzze honfitársát, Caroline Dolehide-ot.

Az új-zélandi Lulu Sunnak remekül sikerült a wimbledoni debütálása. A 23 éves játékos az első szettet elbukta Cseng Csin-ven (ATP-8.) ellen, az ezt követő két játszmát viszont megnyerte, így továbbjutott a legjobb 32 közé.

Meglepetést okozott a 17 éves Brenda Fruhvirtová is. A cseh játékos az első szettet elbukta a világranglista 24. helyén álló Mirra Andrejeva ellen, a következő kettőben azonban összesen csak öt pontot engedett és ezzel továbbjutott. A másik Andrejeva, az Arina Szabalenka visszalépése miatt lehetőséget kapó Erika azonban Emina Bektas legyőzésének köszönhetően továbbjutott.

TENISZ WIMBLEDON (50 millió font, füves pálya)
FÉRFI EGYES
1. forduló
Ruud (norvég, 8.)–Bolt (ausztrál) 7:6 (7–2), 6:4, 6:4
Coric (horvát)–Meligeni Alves (brazil) 6:3, 7:6 (7–2), 6:3
Sang Csün-cseng (kínai)–Garin (chilei) 7:5, 6:4, 6:4
Jan-Lennard Struff (német)–Marozsán Fábián 6:4, 6:7 (4–7), 6:2, 6:3
Matteo Berrettini (olasz)–Fucsovics Márton (magyar) 7:6 (7–3), 6:2, 3:6, 6:1 
Fognini (olasz)–Van Assche (francia) 6:1, 6:3, 7:5
Tiafoe (amerikai, 29.)–Arnaldi (olasz) 6:7 (5–7), 2:6, 6:1, 6:3, 6:3
Dimitrov (bolgár, 10.)–Lajovics (szerb) 6:3, 6:4, 7:5
Shapovalov (kanadai)–Jarry (chilei, 19.) 6:1, 7:5, 6:4
Thompson (ausztrál)–Kotov (orosz) 5:7, 5:7, 6:4, 6:4, 6:4
Csang Cse-csen (kínai, 32.)–Janvier (francia) 7:6 (7–4), 6:3, 6:2
Nakashima (amerikai)–Báez (argentin, 18.) 6:2, 6:3, 6:4
Medvegyev (orosz, 5.)–Kovacevic (amerikai) 6:3, 6:4, 6:2
Wawrinka (svájci)–Broom (brit) 6:3, 7:5, 6:4
Müller (francia)–Gaston (francia) 6:4, 7:6 (7–2), 7:6 (7–5)
Monfils (francia)–Mannarino (francia, 22.) 6:4, 3:6, 7:5, 6:4
Alcaraz (spanyol, 3.)–Lajal (észt) 7:6 (7–3), 7:5, 6:2
Altmaier (német)–Fery (brit) 4:6, 7:6 (8–6), 1:6, 6:3, 6:1
L. Harris (dél-afrikai)–Michelsen (amerikai) 3:6, 4:6, 7:6 (7–5), 6:2, 7:6 (11–9)
Humbert (francia, 16.)–Sevcsenko (kazah) 6:1, 4:6, 7:6 (7–2), 6:7 (3–7), 6:1
Bublik (kazah, 23.)–Mensík (cseh) 4:6, 6:7 (2–7), 6:4, 6:4, 6:2
Van de Zandschulp (holland)–Broady (brit) 6:2, 4:6, 6:3, 6:2
Bautista (spanyol)–Marterer (német) 6:3, 6:1, 6:4
Cazaux (francia)–Bergs (belga) 6:1, 6:4, 6:7 (2–7), 6:7 (4–7), 7:6 (10–8)
Vukic (ausztrál)–Ofner (osztrák) 6:7 (9–11), 6:4, 6:4, 3:6, 7:6 (10–8)
Griekspoor (holland, 27.)–Galán (kolumbiai) 7:6 (7–3), 6:3, 6:4
Sonego (olasz)–Navone (argentin, 31.) 6:4, 7:6 (7–2), 6:4
Virtanen (finn)–Purcell (ausztrál) 6:3, 6:2, 6:2
Paul (amerikai, 12.)–Martínez (spanyol) 6:2, 6:1, 4:6, 6:3
Sinner (olasz, 1.)–Hanfmann (német) 6:3, 6:4, 3:6, 6:3
Kecmanovics (szerb)–Nagal (indiai) 6:2, 3:6, 6:3, 6:4
Shelton (amerikai, 14.)–Bellucci (olasz) 4:6, 6:3, 3:6 – félbeszakadt

NŐI
Csu Lin (kínai)–Begu (román) 6:0, 6:4
Szakkari (görög, 9.)–Kessler (amerikai) 6:3, 6:1
Pavljucsenkova (orosz, 25.)–Townsend (amerikai) 7:6 (7–4), 6:1
Minnen (belga)–Watson (brit) 7:5, 6:4
Gracheva (francia)–Curenko (ukrán) 6:3, 6:1
Jasztremszka (ukrán, 28.)–Podoroska (argentin) 6:1, 7:6 (7–1)
Todoni (román)–Danilovics (szerb) 7:5, 6:1
Kosztyuk (ukrán, 18.)–Sramková (szlovák) 6:3, 6:2
Kaszatkina (orosz, 14.)–Csang Suaj (kínai) 6:3, 6:0
Mertens (belga)–Hibino (japán) 2:6, 6:2, 6:4
Rus (holland)–Jüan Jüe (kínai) 6.2, 6:3
Paolini (olasz, 7.)–Sorribes (spanyol) 7:5, 6:3
Vang Ja-fan (kínai)–Schmiedlová (szlovák) 6:0, 3:6, 6:4
Burel (francia)–Lys (német) 6:2, 6:4
Snajder (orosz)–Plísková (cseh) 4:6, 6:4, 7:5
Keys (amerikai, 12.)–Trevisan (olasz) 6:4, 7:6 (7–4)
Oszaka (japán)–Parry (francia) 6:1, 1:6, 6:4 
Saville (ausztrál)–Stearns (amerikai) 6:4, 6:2
Sun (új-zélandi)–Cseng Csin-ven (kínai, 8.) 4:6, 6:2, 6:4
Vekic (horvát)–Vang Hszi-jü (kínai) 3:6, 6:3, 6:4
E. Andrejeva (orosz)–Bektas (amerikai) 7:6 (7–5), 3:6, 6:3
Raducanu (brit)–Zarazua (mexikói) 7:6 (7–0), 6:3
Sztarodubceva (ukrán)–Van Uytvanck (belga) 6:4, 6:3
Miyazaki (brit)–Korpatsch (német) 6:2, 6:1
Gauff (amerikai, 2.)–Dolehide (amerikai) 6:1, 6:2
Navarro (amerikai, 19.)–Vang Csiang (kínai) 6:0, 6:2
Andreescu (kanadai)–Cristian (román) 6:4, 6:2
Kartal (brit)–Cirstea (román, 29.) 3:6, 6:2, 6:0
Badosa (spanyol)–Muchová (cseh) 6:3, 6:2
Nosková (cseh, 26.)–Errani (olasz) 7:6 (7–3), 6:1
B. Fruhvirtová (cseh)–M. Andrejeva (orosz, 24.) 1:6, 6:3, 6:2

A KEDDI PROGRAM
FÉRFI
Auger-Aliassime (kanadai, 17.)–Kokkinakis (ausztrál)
Coria (argentin)–Walton (ausztrál)
Darderi (olasz)–Choinski (brit)
Duckworth (ausztrál)–De Minaur (ausztrál, 9.)
Etcheverry (argentin, 30.)–Nardi (olasz)
Hurkacz (lengyel, 7.)–Albot (moldovai)
Jubb (brit)–Seyboth Wild (brazil)
Hacsanov (orosz, 21.)–Karacev (orosz)
Korda (amerikai, 20.)–Mpetshi Perricard (francia)
Lestienne (francia)–Musetti (olasz, 25.)
Munar (spanyol)–B. Harris (brit)
Nisioka (japán)–Borges (portugál)
Popyrin (ausztrál)–Monteiro (brazil)
Djere (Györe, szerb)–Pouille (francia)
Rune (dán, 15.)–Kvon Szun Vu (dél-koreai)
Searle (brit)–Giron (amerikai)
Daniel (japán)–Cicipasz (görög, 11.)
Fearnley (brit)–Moro (spanyol)
Rubljov (orosz, 6.)–Comesana (argentin)
Fils (francia)–Stricker (svájci)
Ruusuvuori (finn)–McDonald (amerikai)
Zverev (német, 4.)–Carballés (spanyol)
Cobolli (olasz)–Hijikata (ausztrál)
Draper (brit, 28.)–Ymer (svéd)
Fritz (amerikai, 13.)–O'Connell (ausztrál)
Nisikori (japán)–Rinderknech (francia)
Norrie (brit)–Diaz (argentin)
Szafiullin (orosz)–F. Cerúndolo (argentin, 26.)
Djokovics (szerb, 2.)–Kopriva (cseh)
Evans (birt)–Tabilo (chilei, 24.)
Halys (francia)–Eubanks (amerikai)
Murray (brit)–Machác (cseh)

NŐI
Bucsa (spanyol)–Bogdan (román)
Dart (brit)–Paj Cso-hszüan (kínai)
Krueger (amerika)–Pegula (amerikai, 5.)
Siegemund (német)–Baindl (ukrán)
Vang Hszin-jü (kínai)–Tomova (bolgár)
Kalinyina (ukrán)–Avaneszjan (orosz)
Boulter (brit, 32.)–Maria (német)
Bouzková (cseh)–Riera (argentin)
Bronzetti (olasz)–Fernandez (kanadai, 30.)
Garcia (francia, 23.)–Blinkova (orosz)
Kalinszkaja (orosz, 17.)–Udvardy Panna (magyar)
Masarova (spanyol)–Szamszonova (orosz, 15.)
Pera (amerikai)–Potapova (orosz)
Ribakina (kazah, 4.)–Ruse (román)
Tomljanovic (ausztrál)–Ostapenko (lett, 13.)
Bouzas (spanyol)–Vondrousová (cseh, 6.)
Montgomery (amerikai)–Gadecki (ausztrál)
Putyinceva (kazah)–Kerber (német)
Serif (egyiptomi)–Gálfi Dalma (magyar)
Stakusic (kanadai)–Siniaková (cseh, 27.)
Dodin (francia)–Sznigur (ukrán)
Wozniacki (dán)–Parks (amerikai)
Golubic (svájci)–Niemeier (német)
Carlé (argentin)–Volynets (amerikai)
Collins (amerikai, 11.)–Tauson (dán)
Frech (lengyel)–Haddad Maia (brazil, 20.)
Dzsabur (tunéziai, 10.)–Ucsidzsima (japán)
Jones (brit)–Martic (horvát)
Krejcíková (cseh, 31.)–Kugyermetova (orosz)
Osorio (kolumbiai)–Davis (amerikai)
Swiatek (lengyel, 1.)–Kenin (amerikai)
Linette (lengyel)–Szvitolina (ukrán, 21.)
Jacquemot (francia)–Stephens (amerikai)

 

Legfrissebb hírek

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Babos Tímea célja, hogy kijusson a vb-re

Tenisz
2025.07.15. 10:38

Sinner és Alcaraz jelenleg messze mindenki fölött áll

Tenisz
2025.07.15. 08:46

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
2025.07.13. 22:11

Sinner visszavágott Alcaraznak, először lett bajnok Wimbledonban

Tenisz
2025.07.13. 20:25

Wimbledon: „lengyel romboló”; „láncfűrészes mészárlás” – Swiateket ünneplik

Tenisz
2025.07.13. 11:20

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
2025.07.13. 09:32

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
2025.07.12. 21:32
Ezek is érdekelhetik