Marozsán Fábián: Ha előre tekintek, megérte ennyi energiát fektetni a füves szezonba

Vágólapra másolva!
2024.07.01. 20:20
Marozsán Fábián (Fotó: MTI)
Két elbukott szett után nehezen maradt pozitív Marozsán Fábián Jan-Lennard Struff ellen Wimbledonban, ám ezután a német került hullámvölgybe – ezt rövid ideig kihasználta, de nem tudott fordítani. A világranglista-43. teniszező ezzel együtt is azt mondta, jó tanulópénz volt a következő évekre az idei füves szezon, melybe megérte sok energiát fektetni.

A tavalyi wimbledoni torna volt az első Grand Slam-verseny Marozsán Fábián (ATP-43.) karrierjében, melynek főtábláján szerepelhetett. Az akkori angol nyílt teniszbajnokságra még a top százon kívül nevezett, így selejteznie kellett, és szerencsés vesztesként jutott fel – idén már alanyi jogon játszhatott főtáblán. Ám ahogy tavaly, úgy idén is az első körben búcsúzott, így ez a GS-torna maradt az egyetlen, melyen még nem nyert mérkőzést – hétfőn kikapott a német Jan-Lennard Strufftól (41.) 6:4, 6:7, 6:2, 6:3-ra.

Jól kezdtem, jól ment az adogatás is, ami kifejezetten fontos ezen a borításon, így hamar brékelni tudtam a meccs elején. Struff nagyon pörgős teniszező, veszélyes, sokat kockáztat, de az elején nem volt annyira magabiztos, úgy éreztem, meg is lepődött, hogy elbukta a szerváját. Így is benne volt, hogy visszajön a szettbe, amikor pedig sikerült neki, engem tört meg, miközben ő magabiztosabb, agresszívabb lett. Ezután nem voltam túl pozitív, a második szettben is elvesztettem az adogatásomat, itt viszont nála jött a hullámvölgy, amit ki tudtam használni és magamhoz tértem, remekül játszottam a rövidítésben és elhoztam a játszmát” – nyilatkozott menedzsmentje tájékoztatása szerint Marozsán Fábián a mérkőzés után, majd hozzátette, úgy érezte, ezután új mérkőzés kezdődhet, hiszen nem volt fáradt, két jó játszmán volt túl, amiből egyet meg is nyert, nekimehet Struffnak a meccs folytatásában.

Fucsovics Márton a Magyar Teniszszövetség közösségi oldalának adott nyilatkozatában értékelt a Matteo Berrettinivel szemben négy szettben elvesztett első fordulós mérkőzését követően. „Ha azt mondanám, hogy előzőleg nulla százalék esélyt adtam magamnak, akkor nagyon szemét lennék magammal szemben – kezdte nyilatkozatát Fucsovics. – Nyerni akartam, de a realitás azt mutatta, hogy nem én vagyok az esélyes.”
Fucsovics kifejtette, a negyedik szett előtt Berrettininek vélhetően nem volt semmi baja, csak meg akarta törni az ő ritmusát az ápolással. Ő azonban ekkor is hitt a sikerben, megcélozta az ötödik szettet, de ekkor az olasz ismét jól szervált.
„Hiányoztak a jó szerváim, a tenyeres nyerőim, szenvedtem a pályán. Az ilyen szintű játékosok legyőzéséhez több hetes edzésmunka és felvezető tornák kellenek, én a kézsérülésem miatt a Roland Garros óta alig fogtam ütőt. Most az olimpia miatt salak következik, ami nem a legjobb a csuklómnak, de szeretnék ott lenni Párizsban, előtte pedig a kitzbüheli tornán.” 
Fucsovics: Szenvedtem a pályán

Mégsem így lett, romlott a szervaszázalékom, az ellenfelem pedig ki tudta ezt használni. Folyamatosan támadott, és bár igyekeztem tartani magam, csak idő kérdése volt, hogy mikor breakel le. A harmadik és negyedik játszma hasonlóan zajlott, miután elvette az adogatásomat, küzdöttem, de nem éreztem, hogy vissza tudok jönni. Nagy dolog itt lenni alanyi jogon a főtáblán, de bánt a vereség, ez az egyetlen Grand Slam, amelyen csak selejtezős meccset tudtam nyerni. Az elmúlt négy hétben nem voltam otthon, jót tett, hogy kiváló körülmények között edzettem végig külföldön, a következő évekre nagyon jó tanulópénz volt még akkor is, ha ötből négy mérkőzést elbuktam. Ha előre tekintek, azt gondolom, megérte ennyi energiát fektetni a füves szezonba. Az elmúlt évhez képest fejlődtem, jobb a játékom, a mozgásom ezen a borításon, még ha ez egyelőre győzelmekben nem is mérhető” – magyarázta a világranglista-43. játékos.

Marozsán Fábiánnak még van jelenése Wimbledonban, a román Victor Vlad Corneával párosban lép pályára szerdán vagy csütörtökön az Andreas Mies, John-Patrick Smith német ausztrál kettős ellen az első fordulóban. Legközelebb a magyar szuperligában versenyez, a Roland Garros helyszínén zajló olimpia előtt pedig Hamburgban és Umagban indul salakon.

TENISZ WIMBLEDON (50 millió font, füves pálya)
FÉRFI EGYES
Marozsán Fábián–Jan-Lennard Struff (német) 4:6, 7:6 (7–4), 2:6, 3:6
Fucsovics Márton–Matteo Berrettini (olasz) 6:7 (3–7), 2:6, 6:3, 1:6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik