Hoppá! Babosék kiejtették a harmadik kiemeltet női párosban!

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.07. 20:17
Babos kiválóan játszott (Fotó: Getty Images)
A Wimbledonban zajló füves pályás Grand Slam-torna női párosának harmadik fordulójában Babos Tímea és az ukrán Nadja Kicsenok az állandóan eleredő eső miatt háromszor is félbeszakított, 5 és fél órán keresztül tartó meccsen legyőzte a harmadik kiemelt Nicole Melichar-Martínez, Ellen Perez egységet.

 

Az előző fordulóban egy szabadkártyás brit páros ellen Babos Tímea és Nadja Kicsenok egy nem éppen olcsón adott 6:4, 6:4-es győzelemmel kezdett, ám a második fordulóban már jóval nehezebb ellenfél várt rá: a harmadik kiemelt amerikai Nicole Melichar-Martinez és az ausztrál Ellen Perez kettőse. A magyar, ukrán egység jól kezdett, az első öt játszmában kétszer is brékelte ellenfelét, míg a 3. kiemelt páros csak egyszer tette ezt meg, ám Babosék 4:2-es vezetésénél eleredt az eső, s mivel a hosszú szünetet követően visszatértek a pályára, már tudták hozni a szettben saját adogatásukat. Perezék meg nem hibáztak, és zsinórban négy játékot nyerve behúzták az első felvonást.

A másodikban is jól kezdett a korábbi világelső és négyszeres GS-győztes Babos minden tapasztalatával irányított kettős, és ezúttal is kétszer brékelte ellenfelét az első öt játékban, ám most nem adott lehetőséget a szépítésre – újabb hosszú esőszünet után 6:2-vel egyenlített. A döntő játszmában is Baboséké volt az első brék, aztán 3:1-nél megint eleredt az eső... 

Mire újra visszatértek, már több mint öt órája tartott a mérkőzésük, ehhez képest viszont mindössze alig 75 percet töltöttek a pályán. Hiába szerezték az újabb visszatérés után első pontot Perezék, a magyar, ukrán páros ismét elvette adogatójátékukat, s a dupla brékelőnyt meg is őrizte a hátralévő három játékban, a női párosok mezőnyének eddigi legnagyobb meglepetését okozva.

A negyeddöntőbe jutásért a 15. helyen rangsorolt Asia Muhammad, Aldila Sutjiadi amerikai, indonéziai duó vár Babosékra.

WIMBLEDON (50 millió font, füves pálya)
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Babos, Kicsenok (magyar, ukrán)–Melichar-Martinez, Perez (amerikai, ausztrál, 3.) 4:6, 6:2, 6:2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik