Újabb maratoni meccs után Djokovics rekordot döntve került be a nyolcba

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.06.03. 20:59
Novak Djokovics rekordot döntve jutott a legjobb nyolc közé (Fotó: Getty Images)
Novak Djokovics újabb több mint négy és fél órás mérkőzést játszott, és ismét nyert. A világelső ezúttal Francisco Cerúndolót búcsúztatta öt játszmában a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) nyolcaddöntőjében – és az eddigi négy találkozóján már több mint 13 és fél órát töltött a pályán.

Novak Djokovics azok után, hogy négy és fél órás, hajnalig tartó csatában legyőzte Lorenzo Musettit, a 4. körben a 23. kiemelt Francisco Cerúndolóval került össze. A világelső korábban még sosem találkozott az argentinnal. 

A 37 éves játékos az első három fordulóban 9 óra négy percet töltött pályán, míg Cerúndolo csak hat óra 52 percet. Ennek ellenére az első játszmát viszonylag simán, 6:1-re nyerte meg a szerb. A második szettben már fej fej mellett haladtak a felek, Cerúndolo a kilencedik alkalommal kihasználta bréklabdáját, és 7:5-ös győzelmével kiegyenlített.

Ekkor úgy tűnt, Djokovics elfáradt, ráadásul a térdét is fájlalta, és Cerúndolo 3:0-ra elhúzott. A címvédő azonban nem adta könnyen magát, de az argentin behúzta a harmadik játszmát is (6:3). A győzelemért játszhatott Cerúndolo, aki egy brékkel 4:2-re el is húzott. Djokovics hatalmasat küzdve visszajött a meccsbe, 6:5-nél pedig a negyedik játszmalabdáját kihasználva egyenlített.

Djokovics eddig ötvenszer játszott ötszettes meccset, ebből 39-et megnyert, és mindössze 11-et vesztett el, a Roland Garroson tíz győzelem és három vereség a mérlege. A döntő játszmában elvette Cerúndolo adogatását Djokovics, de az argentin rögtön visszabrékelt. A következő négy labdamenetben mindketten hozták adogatásukat, ezt követően Djokovics megint varázsolt, s brékelt. Innen már nem volt visszaút az argentinnak, a szerb hozta a saját adogatójátékát, és 6:3-ra behúzta az ötödik játszmát.

A négy óra 37 percig tartó mérkőzést tehát Djokovics nyerte meg, bejutva a legjobb nyolc közé. Ez volt a 370. győztes meccse Grand Slam-tornán, amivel egyedüli rekorder, megelőzte ugyanis a 369 sikerig jutó Roger Federert.

https://www.eurosport.hu/tenisz/roland-garros/2024/djokovicot-megerintette-a-kieses-szele-dobbenetes-forditassal-jutott-garros-negyeddontobe_vid2155633/embed-video.shtml

A negyeddöntőben az a 7. kiemelt norvég Casper Ruud lesz majd a világelső ellenfele, aki szintén nem rövid, majdnem három és fél órás mérkőzésen múlta felül a 12. helyen kiemelt Taylor Fritzet. Az amerikai az első szettben különösen nagy ellenállást fejtett ki, gyors brékváltást követően 5:4-es hátrányban két bréklabdát is hárított, majd rövidítésre mentette a játszmát, ahol már 4–0-ra is vezetett. Ruud számára azonban innen is volt visszaút, és a következő 10 labdamenetből nyolcat megnyerve behúzta a tie-breaket.

A 80 percig tartó első után Fritz a másodikban sebességet váltott, a korai brékelőnyét megtartva 6:3-mal egyenlített. Ezzel viszont nagyjából az összes puskaporát el is lőtte, ráadásul a harmadik játszmában ápolni is kellett, még „csak” fél órája tartott a szett, az amerikai máris 5:2-es hátrányba került, amikor orvosi szünetre az öltözőbe ment. Visszatért, aztán nyert két játékot, ám Ruud fogadóként a negyedik brék- és játszmalabdáját már kihasználta, 6:4-re megnyerve a játszmát. Az ekkor már egyre fáradtabb és láthatóan nem teljesen egészséges Fritz ellen Ruud a negyedik játszmában 2:2 után már nem kegyelmezett, és a meccs utolsó négy játékát megnyerve nagy lépést tett afelé, hogy sorozatban harmadszor is döntős legyen a Garroson.

Ehhez pedig a fentebb már említett Djokovicsot kell felülmúlnia elsőként a negyeddöntőben, akit egyszer, idén áprilisban a monte-carlói mesterversenyen már legyőzött.

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS (salak, 53 478 000 euró)
EGYES, 4. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)
FÉRFIAK
Djokovics (szerb, 1.)–Cerúndolo (argentin, 23.) 6:1, 5:7, 3:6, 7:5, 6:3
Ruud (norvég, 7.)–Fritz (amerikai, 12.) 7:6, 3:6, 6:4, 6:2
KÉSŐBB
Zverev (német, 4.)–Rune (dán, 13.)

A 4. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
FÉRFIAK
Djokovics (szerb, 1.)–Cerúndolo (argentin, 23.) 6:1, 5:7, 3:6, 7:5, 6:3
Ruud (norvég, 7.)–Fritz (amerikai, 12.) 7:6, 3:6, 6:4, 6:2
Zverev (német, 4.)–Rune (dán, 13.)
De Minaur (ausztrál, 11.)–Medvegyev (orosz, 5.) 4:6, 6:2, 6:1, 6:3
Cicipasz (görög, 9.)–Arnaldi (olasz) 3:6, 7:6 , 6:2, 6:2
Alcaraz (spanyol, 3.)–Auger-Aliassime (kanadai, 21.) 6:3, 6:3, 6:1
Dimitrov (bolgár, 10.)–Hurkacz (lengyel, 8.) 7:6, 6:4, 7:6
Sinner (olasz, 2.)–Moutet (francia) 2:6, 6:3, 6:2, 6:1
NŐK
Swiatek (lengyel, 1.)–Potapova (orosz) 6:0, 6:0
Vondrousová (cseh, 5.)–Danilovics (szerb) 6:4, 6:2
Gauff (amerikai, 3.)–Cocciaretto (olasz) 6:1, 6:2
Dzsabur (tunéziai, 8.)–Tauson (dán) 6:4, 6:4
Paolini (olasz, 12.)–Avaneszjan (orosz) 4:6, 6:0, 6:1
Ribakina (kazah, 4.)–Szvitolina (ukrán, 15.) 6:4, 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Navarro (amerikai, 22.) 6:2, 6:3
M. Andrejeva (orosz)–Gracheva (francia) 7:5, 6:2

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
FÉRFIAK
Cicipasz (görög, 9.)–Alcaraz (spanyol, 3.)
Dimitrov (bolgár, 10.)–Sinner (olasz, 2.)
Zverev (német, 4.)/Rune (dán, 13.)–De Minaur (ausztrál, 11.)
Djokovics (szerb, 1.)–Ruud (norvég, 7.)
NŐK
Swiatek (lengyel, 1.)–Vondrousová (cseh, 5.)
Gauff (amerikai, 3.)–Dzsabur (tunéziai, 8.)
Paolini (olasz, 12.)–Ribakina (kazah, 4.)
M. Andrejeva (orosz)–Szabalenka (fehérorosz, 2.)

 

Legfrissebb hírek

Roland Garros: pazar meccsen, négy játszmában jutott be a negyeddöntőbe Alcaraz

Tenisz
3 órája

Roland Garros: Sinner és Djokovics is könnyedén jutott be a negyedik fordulóba

Tenisz
2025.05.31. 22:42

Tűzijáték, füstbombák – a PSG szurkolói megzavarták a Roland Garros játékosait

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 21:08

Roland Garros: Babos párosban bejutott a harmadik fordulóba

Tenisz
2025.05.31. 15:12

Marozsánék kikaptak párosban a címvédőtől a Garroson

Tenisz
2025.05.31. 14:47

Dzumhur elvett egy szettet, de Alcaraz jutott tovább

Tenisz
2025.05.30. 23:50

Swiatek és Szabalenka is szettveszteség nélkül menetel a Roland Garroson

Tenisz
2025.05.30. 16:57

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
2025.05.29. 21:54
Ezek is érdekelhetik