Marozsán nem a sérülésére fogja stuttgarti vereségét

Vágólapra másolva!
2024.06.11. 08:46
2024 French Open - Day 5
Marozsán Fábián nem a sérülésére fogja a stuttgarti vereséget (Fotó: Getty Images)
Korábbi sérülése nem javult, de nem erre fogta első fordulós vereségét Marozsán Fábián, aki hétfőn szettelőnyről kapott ki a stuttgarti füves pályás tenisztornán a szerb Hamad Medjedovicstól.

A világranglista 42. helyén álló magyar játékos menedzsmentjének közleménye kiemelte: a 24 éves teniszező egy hetet készült füves pályán és mindössze az ötödik mérkőzése volt ezen a borításon, amely saját bevallása szerint továbbra sem a kedvence.

„Az első szettben – úgy érzem – nem volt rossz a színvonal, nagyon örültem neki, hogy jöttek az adogatásaim és sikerült a rövidítést megnyertem” – idézte fel a nyolcaddöntőbe jutásért vívott találkozó elejét Marozsán.

„Van azonban egyetlen dolog, amit tilos rosszul csinálni füvön: nem szabad gyengén szerválni. Ezúttal viszont rontottam néhányszor, a második játszmától másfél szetten keresztül gyengébbek voltak az adogatásaim és ez megbosszulta magát. Utána megint javultam, de már késő volt, nem tudtam visszabrékelni Medjedovicsot, pedig nekem is volt rá lehetőségem, hogy elvegyem az adogatását” – értékelt. Kitért rá: az edzések alapvetően jól sikerültek, de a kézfájdalma miatt nem játszhatott naponta kétszer, kímélni kellett, hogy javuljon.

„Mondjuk nem nagyon javult a sérülésem, de nem ezért kaptam ki. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt másfél-két hónap nem sikerült igazán jól, ez most egy negatívabb időszak. A testbeszédem sem feltétlen a legelőnyösebb ilyenkor, bár ebben szerintem nincs nagy különbség ahhoz képest, amikor jól mennek a dolgok. Csak ilyenkor a pókerarcomat is könnyebb negatívnak, flegmának látni, mint amikor jönnek az eredmények” – fejtette ki Marozsán, aki nem érzi annyira stabilnak az ütéseit, így az önbizalma sem az igazi. Ugyanakkor bízik benne, hogy a befektetett munka hatására megfordul a folyamat.

Marozsán ezen a héten a jövő heti hallei, szintén füves pályás tornára készül.
 

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
1 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
7 órája

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
18 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
21 órája

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
2025.09.10. 17:50

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
2025.09.09. 12:05
Ezek is érdekelhetik