A négy között elmaradt a csoda, Paolini élete első Grand Slam-döntőjét játszhatja a Garroson

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 18:53
Jasmine Paolini (Fotó: Getty Images)
Jasmine Paolini lesz Iga Swiatek ellenfele az idei Roland Garros női egyesének a döntőjében, miután két szettben legyőzte az orosz Mirra Andrejevát.

A párizsi torna előtt kevesen fogadtak volna arra, hogy Jasmine Paolini és Mirra Andrejeva elődöntőt játszik a Roland Garroson, de mindkét játékos megérdemelten jutott be a legjobb négy közé: az olasz a negyedik helyen kiemelt Jelena Ribakinát verte ki, míg a 17 éves orosz a második helyen rangsorolt Arina Szabalenkát búcsúztatta. 

A mérkőzés viszonylag kiegyenlített első játszmával indult, s eleinte mindkét fél hozta az adogatását, majd a negyedik játékban Paolini elvette Andrejeva adogatását. Az orosz teniszező nem tudott válaszolni, de hozta a saját adogatását, így Paolini 6:3-ra behúzta a szettet.

A második játékrész Andrejeva pontjával indult, de az orosz tini teljesen szétesett fejben, háromszor is elvesztette az adogatását, így Paolini (aki a biztos megoldásokat részesítette előnyben, s szinte alig választott kockázatos ütéseket) a vártnál jóval simábban jutott be élete első GS-fináléjába, 2012 óta női egyesben első olaszként – 12 évvel ezelőtt Sara Errani játszott döntőt a párizsi viadalon. A Grand Slam-versenyek tekintetében is hosszú szünet szakadt meg ezzel, hiszen Flavia Pennetta 2015-ös US Open-győzelme óta Paolini az első olasz hölgy, aki egy ilyen kaliberű torna fináléjában szerepelhet.

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS (salak, 53 478 000 euró)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
NŐK
Paolini (olasz, 12.)–M. Andrejeva (orosz) 6:3, 6:1

A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Június 8., 15.00:
Swiatek (lengyel, 1.)–Paolini (olasz, 12.)

 

Legfrissebb hírek

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
Tegnap, 9:22

Djokovics megdöntötte Nadal rekordját

Tenisz
2025.03.24. 08:33

Top tízben az Indian Wells-i győztesek, Fucsovics és Marozsán rontott, Tóth Amarissa hatalmasat javított

Tenisz
2025.03.17. 10:24

Andrejeva szetthátrányból legyőzte az Indian Wells-i döntőben Szabalenkát

Tenisz
2025.03.16. 21:54

Nem lesz álomdöntő a nőknél Indian Wellsben, orosz tini búcsúztatta Swiateket

Tenisz
2025.03.15. 09:16

Alcaraz úton az újabb címvédés felé; Andrejeva Sarapova, Keys pedig Serena Williams nyomdokaiba lépett Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.14. 07:24

Marozsán javított, Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.02.24. 10:01

Andrejeva a győzelmével top 10-es játékos lesz

Tenisz
2025.02.22. 19:02
Ezek is érdekelhetik