Sajtóhírek szerint az év végén visszavonul a GS-győztes teniszező

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.08. 12:15
Évek óta nem áll össze Thiem játéka (Fotó: Getty Images)
A Salzburger Nachrichten írása szerint nem lenne meglepő, ha az idei év végén befejezné pályafutását a US Opent 2020-ban első osztrákként megnyerő Dominic Thiem, akinek a menedzsmentje azt ígérte: a 30 éves teniszező még a reagál a pletykára.

 

A pletykák szerda reggel kezdtek terjedni, miután az osztrák Salzburger Nachrichten azt írta, nem lenne meglepetés Thiem visszavonulása az év végén. Sőt, a lap azt is tudni véli, hogy a 30 éves egyszeres Grand Slam-győztes Thiem idén októberben a Vienna Openen szerepelne utoljára profiként az ATP Touron. A lap úgy tudja, hogy Thiem már elkezdte a szponzorai tájékoztatását az elhatározásáról.

Thiem pályafutása csúcsán a világranglista harmadik helyén állt, és megnyerte a 2020-as US Opent, első osztrákként – és ezzel Thomas Muster 1995-ös Roland Garros-sikere óta a második osztrák GS-tornagyőztesnek mondhatta magát. Noha ekkor már évek óta stabil top 10-es játékosnak számított, 2021-re visszaesett a formája, olyannyira, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztott olimpiai játékoktól is visszalépett, majd augusztus közepén kiderült: csuklósérülése miatt az évben többet már nem versenyez.

Bő háromnegyed év után tért vissza, ám még többet, összesen 14 hónapot kellett várnia, mire újra meccset tudott nyerni – ekkor már 300-on kívül volt a világranglistán. Jelenleg is azért küzd, hogy stabilan a legjobb száz közé visszakerüljön, mert két éve áprilisban volt legutóbb a legjobb ötvenben, és pillanatnyilag a 108. helyen áll.

Thiem visszavonulásának lehetősége egyébként nagyjából az elmúlt években folyamatosan ott lebeg a levegőben, ő maga is úgy fogalmazott még januárban, hogy erre az évre afféle utolsó esélyként tekint.

„Két éve visszatértem már, és nem tudok visszakerülni stabilan a legjobb százba. Ha idén sem sikerül, akkor el kell gondolkodnom, hogy megéri-e folytatni. Azt az érzést próbálom ismét megtapasztalni, hogy képes legyek hosszú idő után újra élvezettel játszani egy teniszmeccsen” – mondta még az év elején Dominic Thiem.

A 30 éves teniszező testvére – egyben menedzsere –, Moritz Thiem a Kurier című lapnak úgy nyilatkozott, még a héten tájékoztatást adnak ki a helyzettel kapcsolatban.

 

Legfrissebb hírek

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
20 órája

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33
Ezek is érdekelhetik