Roland Garros: Szabalenka és Ruud is sima győzelemmel jutott be a második fordulóba

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 17:42
Internazionali BNL D'Italia 2024 - Day Thirteen
Arina Szabalenka magabiztos győzelemmel kezdett a Roland Garroson (Fotó: Getty Images)
Ahogy arról már korábban írtunk, a rossz időjárási viszonyok miatt több órás csúszással ugyan, de folytatódott a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros keddi, harmadik versenynapja. A nőknél késő délután többek között pályára lépett a második helyen kiemelt Arina Szabalenka, aki két sima szettben győzte le Erika Andrejevát, míg a férfiaknál a tavalyi döntős Casper Ruud is szettveszteség nélkül abszolválta a Felipe Alves elleni első fordulós mérkőzését.

A fehérorosz Arina Szabalenka az első szettet nagyon simán, 6:1-re húzta be az orosz Erika Andrejeva ellen – aki egyébként a másik főtáblás, Mirra Andrejeva testvére –, és a második játszmában sem adott sok esélyt ellenfelének, ez a szett 6:2-vel ért véget. A 19 éves orosz játékos ugyan – az eredmény ellenére – nem tartotta rosszul magát, hiszen többször is kimondottan hosszú játékokra késztette kétszeres Grand Slam-bajnok ellenfelét, igazán szorossá azonban nem tudta tenni a találkozót.

A férfiaknál a tavalyi kiírás döntőse, Casper Ruud is bemutatkozott – még a kora délutáni programban. A hetedik helyen kiemelt norvég játékos hozta a tőle megszokott stabil játékot, és ez végül egy viszonylag sima, háromszettes győzelemhez volt elég a brazil Felipe Meligeni Alves ellen.

A Roland Garros keddi versenynapján pályára lép a tavalyi győztes Novak Djokovics is, aki a francia Pierre-Hugues Herberttel találkozik az első körben, este negyed kilenc körül. 

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS
1. forduló (a 64 közé jutásért)
NŐK
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–E. Andrejeva (orosz) 6:1, 6:2
Ribakina (kazah, 4.)–Minnen (belga) 6:2, 6:3
Cseng Csin-ven (kínai, 7.)–Cornet (francia) 6:2, 6:1
Korpatsch (német)–Krueger (amerikai) 4:6, 6:4, 7:6
Avanaszjan (orosz)–Csu Lin (kínai) 6:2, 6:4
Blinkova (orosz)–Cirstea (román, 28.) 6:3, 3:6, 7:6
Mertens (belga, 25.)–Carlé (argentin) 6:3, 7:6
Martic (horvát)–Mladenovic (francia) 6:4, 6:4
Rus (holland)–Kerber (német) 6:4, 6:3
Stearns (amerikai)–Ciric Bagaric (horvát) 6:3, 6:7, 7:6
Kaszatkina (orosz, 10.)–Frech (lengyel) 7:5, 6:1
KÉSŐBB
Azarenka (fehérorosz)–Podoroska (argentin)
M. Andrejeva (orosz)–Bektas (amerikai)
Keys (amerikai, 14.)–Zarazua (mexikói)
Jüan Jüe (kínai)–Serif (egyiptomi)
Errani (olasz)–Schmiedlová (szlovák)
Sönmez (török)–Navarro (amerikai, 22.)
Boulter (brit, 26.)–Badosa (spanyol)
Putyinceva (kazah)–Stephens (amerikai)
Burillo (spanyol)–Ucsidzsima (japán)

FÉRFIAK
Ruud (norvég, 7.)–Alves (brazil) 6:3, 6:4, 6:3
Etcheverry (argentin, 28.)–Cazaux (francia) 3:6, 6:2, 6:1, 6:4
Fritz (amerikai, 12.)–Coria (argentin) 2:6, 6:1, 6:2, 6:1
Rinderknech (francia)–Walton (ausztrál) 6:2, 6:4, 7:5
Davidovich (spanyol)–Vacherot (monacói) 4:6, 6:2, 6:2, 7:6
De Minaur (ausztrál, 11.)–Michelsen (amerikai) 6:1, 6:0, 6:2
Munar (spanyol)–Bautista (spanyol) 6:1, 4:6, 6:4, 6:1
Navone (argentin, 31.)–Carreno (spanyol) 5:7, 6:1, 6:3, 6:0
Machác (cseh)–Borges (portugál) 7:6, 6:4, 6:3
KÉSŐBB
Goffin (belga)–Perricard (francia)
Hijikata (ausztrál)–Darderi (olasz)
Popyrin (ausztrál)–Kokkinakis (ausztrál)
Zeppieri (olasz)–Mannarino (francia, 22.)
Carballés (spanyol)–Lestienne (francia)
McDonald (amerikai)–Griekspoor (holland, 26.)
Cobolli (olasz)–Medjedovics (szerb)
Evans (brit)–Rune (dán, 13.)
Burruchaga (argentin)–Struff (német)
Barrere (francia)–Bublik (kazah, 19.)
Djokovics (szerb, 1.)–Herbert (francia)

 

Legfrissebb hírek

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
2025.07.31. 15:49

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
2025.07.31. 04:00

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
2025.07.31. 03:00

Bondár Anna szettelőnyről kapott ki a varsói tenisztornán

Tenisz
2025.07.30. 17:15

De Minaur győzelmével ért véget a washingtoni tenisztorna

Tenisz
2025.07.28. 09:44

Udvardy Panna ismét két szettben nyert Palermóban

Tenisz
2025.07.24. 20:34

Tenisz: Piros már negyeddöntőben a svájci challengertornán

Tenisz
2025.07.23. 21:25

Meglepetés: Fucsovics két szettben búcsúzott a kitzbüheli tenisztornán

Tenisz
2025.07.23. 17:12
Ezek is érdekelhetik