Roland Garros: a férfiaknál Cicipasz, a nőknél egy korábbi döntős jutott tovább a harmadik körbe

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.29. 13:55
Cicipasz továbbjutott (Fotó: Getty Images)
A szerdai napon megkezdődtek a 2. fordulós küzdelmek a francia nyílt teniszbajnokságon (Roland Garros). Az eső szinte azonnal közbe szólt, több mérkőzést is félbe kellett szakítani. Elsőként a zárt tető alatt rendezett női egyes találkozó fejeződött be, ezen a korábbi döntős Sofia Kenin kisebb meglepetésre legyőzte a 21. kiemelt Caroline Garciát. Később véget ért a 9. helyen kiemelt Sztefanosz Cicipasz mérkőzése is, a görög klasszis négy szettben búcsúztatta a német Daniel Altmaiert.

Az esőt ezúttal sem úsztuk meg: a szabad ég alatt kezdődő férfi egyes mérkőzések közül egyik sem járt még a második játszmánál, amikor az eső miatt ezeket félbe kellett szakítani, míg a nőknél három meccs kezdődött el, ezek közül egy tartott a második szettnél. Egyedül Sztefanosz Cicipaszék zárt tető alatt rendezett találkozója ment tovább, amely ekkor a második szett közepénél járt. Nem sokkal később egy női meccs is elindult zárt tetők alatt, ezen Sofia Kenin és Caroline Garcia játszott egymással. Előbbi 2020-ban döntős volt itt Párizsban.

Elsőként a női meccs ért véget, Kenin két 6:3-as szettel jutott tovább és Jelena Ostapenkóval vagy Clara Tausonnal játszik a következő körben.

Utána Cicipaszék mérkőzése is véget ért, a görög játékos négy játszmában ment úgy tovább, hogy a harmadikat rövidítésben vesztette el. 

Mint ismert, Cicipasz az 1. fordulóban Fucsovics Mártont búcsúztatta három szettben. A 3. fordulóban a Lorenzo Sonego (olasz)–Csang Cse-csen mérkőzés győztesével játszik.

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS (salak, 53 478 000 euró)
2. FORDULÓ, szerda (a 32 közé jutásért)
FÉRFIAK
Sztefanosz Cicipasz (görög, 9.)–Altmaier (német) 6:3, 6:2, 6:7 (2–7), 6:4
Hurkacz (lengyel, 8.)–Nakashima (amerikai) 5:6 – félbeszakadt
Korda (amerikai, 27.)–Kvon Szun Vu (dél-koreai) 5:4 – félbeszakadt
Müller (francia)–Arnaldi (olasz) 3:5 – félbeszakadt
Shelton (amerikai, 15.)–Nisikori (japán) 5:5 – félbeszakadt
Sonego (olasz)–Csang Cse-csen (kínai) 3:4 – félbeszakadt

Később
Bergs (belga)–Marterer (német)
Ofner (osztrák)–Báez (argentin, 20.)
Shapovalov (kanadai)–Tiafoe (amerikai, 25.)
Squire (német)–Auger-Aliassime (kanadai, 21.)
De Jong (holland)–Alcaraz (spanyol, 3.)
Marozsán–Dimitrov (bolgár, 10.) – élőben az NSO-n!
Rubljov (orosz, 6.)–P. Martínez (spanyol)
Moutet (francia)–Sevcsenko (kazah)
Kotov (orosz)–Wawrinka (svájci)
Gasquet (francia)–Sinner (olasz, 2.)

NŐK
Kenin (amerikai)–Garcia (francia, 21.) 6:3, 6:3
Fett (horvát)–Bouzková (cseh) 2:6, 0:1 – félbeszakadt
Volynets (amerikai)–Vondrousová (cseh, 5.) 6:0, 1:4 – félbeszakadt
Fernandez (kanadai, 31.)–Vang Csi-ju (kínai) 5:3 – félbeszakadt

Később
Golubic (svájci)–Potapova (orosz)
Dzsabur (tunéziai, 8.)–Osorio (kolumbiai) 6:3, 1:6, 6:3
Ostapenko (lett, 9.)–Tauson (dán)
Siniaková (cseh, 32)–Paquet (francia)
Vang Ja-fan (kínai)–Jasztremszka (ukrán, 30.)
Collins (amerikai, 11.)–Danilovics (szerb)
Vekic (horvát)–Kostyuk (ukrán, 18.)
Vang Csinju (kínai)–Tomova (bolgár)
Swiatek (lengyel, 1.)–Oszaka (japán)
Bucsa (spanyol)–Cocciaretto (olasz)
Gauff (amerikai, 3.)–Zidansek (szlovén)
Szamszonova (orosz, 17.)–Anisimova (amerikai)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik