Tenisz: visszavonult a korábbi világelső Garbine Muguruza

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.20. 17:04
Pályafutása csúcsán Muguruza két Grand Slam-tornát is megnyert, a képen a Roland Garros trófeájával látható (Fotó: Getty Images)
Bejelentette visszavonulását a korábbi világelső spanyol teniszezőnő, Garbine Muguruza.

 

„Eljött a búcsú ideje – fogalmazott a hétfőn esedékes Laureus-díjátadó előtt megrendezett sajtótájékoztatóján Muguruza. – Fantasztikus történetet írtam ebben a sportágban, és számos gyerekkori álmomat valóra váltottam. A visszavonulás erős kifejezés annak tükrében, hogy még mindig csak 30 vagyok, de 25 éve kezdtem el teniszezni ,és sok mindent elértem, ezekre pedig büszke vagyok. (...) A döntés fokozatosan érlelődött bennem, de az elmúlt hónapok sok szerepet játszottak ebben. Örültem a pihenésnek, napról napra jobban éreztem magam és nem hiányzott az életem nehéz, fegyelmezettséget igénylő korábbi időszaka.”

A 30 éves teniszező 2016-ban a Roland Garrost, 2017-ben pedig a Wimbledont nyerte meg (ebben az évben a WTA világranglistáját is vezette), így kétszeres Grand Slam-győztesnek mondhatja magát – emellett további 10 WTA-tornán diadalmaskodott, s összesen 24.8 millió dollárt teniszezett össze pályafutása során. Muguruza profi karrierjének utolsó éveit sérülések hátráltatták, s 2023 januárja után sehol nem lépett pályára, de visszavonulása csak most vált hivatalossá.

 

Legfrissebb hírek

Anisimova legyőzte a világelsőt, és először döntős Wimbledonban

Tenisz
19 órája

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
20 órája

Gálfi Dalma feladta a bastadi negyeddöntőt

Tenisz
Tegnap, 11:57

Gálfi Dalma bejutott a negyeddöntőbe a bastadi tenisztornán

Tenisz
2025.07.09. 17:33

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
2025.07.09. 16:21

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
2025.07.08. 19:48

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00
Ezek is érdekelhetik