Tenisz: Gálfi két szettben legyőzte német ellenfelét Spanyolországban

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.02. 20:11
Gálfi Dalma (Fotó: Kovács Péter, archív)
Gálfi Dalma két szettben legyőzte a német Ella Seidelt, s bejutott a nyolcaddöntőbe a spanyolországi La Bisbal d'Empordában zajló salakpályás tenisztornán. A másik magyar induló, Babos Tímea vezetett, majd három szettben kikapott Marina Bassolstól.

 

Igencsak izgalmasan alakult Gálfi Dalma és Ella Seidel mérkőzése. A felek fej fej mellett haladtak, mindketten csupán egyszer vesztettek adogatást, s rövidítés döntött az első szettben. A döntő gémben a magyar teniszezőnő ellenállhatatlanul játszott, 7–0-ra behúzta a rövidítést, így a szettet is elvitte. A második játszmában Gálfi háromszor is brékelt, 6:3-ra felülmúlta német ellenfelét, a győzelemnek köszönhetően pedig bejutott a nyolcaddöntőbe.

Babos Tímea nagyszerűen kezdett, két bréknek köszönhetően 5:1-re is vezetett az első játszmában. Bár spanyol ellenfele közeledni tudott, a 30 éves magyar teniszezőnő nem engedte ki a kezéből a vezetést, és 6:4-re megnyerte az első szettet. A folytatásban igencsak felszívta magát Marina Bassols, a 6:1-gyel el is vitte a második játszmát. A döntő szett kiélezett küzdelmet hozott, Babos 6:5-ös hátrányban adogatást vesztett, így búcsúzni kényszerült.  Babos vereségével az is eldőlt, hogy a következő fordulóban nem lesz magyar rangadó: Gálfi ellenfele Bassols lesz a nyolcaddöntőben.

TENISZ
WTA-torna, La Bisbal d’Emporda
A nyolcaddöntőbe jutásért
Gálfi Dalma–Ella Seidel (német) 7:6 (7–0), 6:3
Marina Bassols (spanyol)–Babos Tímea 4:6, 6:1, 7:5

 

Legfrissebb hírek

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.10.03. 14:49

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
2025.10.02. 08:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
2025.10.02. 08:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35
Ezek is érdekelhetik