Billie Jean King-kupa: Szabanin kikapott Tomovától, a páros dönt a bolgárok ellen

Vágólapra másolva!
2024.04.08. 16:27
Szabanin Natália kikapott bolgár ellenfelétől (Fotó: Dömötör Csaba)
Szabanin Natália kikapott Viktorija Tomovától a Billie Jean King-kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának portugáliai tornáján, így a párosok mérkőzése dönt a magyar és a bolgár teniszválogatott közötti meccsen.

A tartalékos magyar csapat, melyből hiányzik Bondár Anna, Gálfi Dalma, Udvardy Panna és Babos Tímea is, Nagy Adrienn révén bravúros győzelemmel rajtolt, a folytatásban pedig Szabanin Natália (601.) lépett pályára a WTA-rangsorban 74. Viktorija Tomova ellen.

A 71 perces mérkőzés első szettjét viszonylag simán nyerte az esélyesebb rivális, aki a második szettben is egyszer brékelt, ez pedig elégnek bizonyult a sikerhez. A párharcot eldöntő párost Nagy és Stollár Fanny vívja Lia Karatancsevával és Izabella Sinikovával.

A csoportkörben még Ausztria és Dánia vár a mieinkre az A jelű kvartettben. A három csoport első helyezettje, valamint a másodikok különcsatájának győztese jut tovább a világdöntő selejtezőjébe, míg a 12 csapatos torna utolsó két helyezettje kiesik a zóna II-es csoportjába. A magyarok egy évvel ezelőtt Antalyában másodikként továbbjutottak az euro-afrikai zóna I-es csoport tornájáról, majd novemberben Belgiumban 3:1-re kikaptak a rájátszásban, így nem kerültek a 2024-es világdöntő selejtezőjébe.

Billie Jean King-kupa
A-csoport, 1. forduló
Szabanin Natália–Viktorija Tomova 3:6, 3:6
Állás a második egyes után: Magyarország–Bulgária 1:1

Korábban
Nagy Adrienn–Gergana Topalova 7:5, 7:6 (7–4)
Később
Nagy Adrienn, Szabanin Natália–Lia Karatancseva, Iszabella Sinikova 6:4, 6:3
 

 

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna bejutott a döntőbe Guadalajarában

Tenisz
2025.09.05. 21:05

A Babosékat kiejtő kanadai, új-zélandi kettős nyerte meg a női párost a US Openen

Tenisz
2025.09.05. 20:28

US Open: négy szettben nyert, Djokovics 38 évesen negyedik idei GS-elődöntőjére készül

Tenisz
2025.09.03. 07:57

Stollárék döntő szettben alulmaradtak a 2. helyen kiemelt olasz párossal szemben

Tenisz
2025.09.02. 01:19

Guadalajarai tenisztorna: Udvardy Panna bejutott a második fordulóba

Tenisz
2025.09.01. 22:30

Babos Tímea: Az idei legjobb meccsemet játszottam kemény pályán

Tenisz
2025.08.29. 11:05

Bondár Anna nem tudott újabb bravúrt bemutatni, búcsúzott a US Open küzdelmeitől

Tenisz
2025.08.28. 18:29

Djokovics kiejtette a Piros Zsombort búcsúztató amerikait; visszalépett az 5. kiemelt a US Openen

Tenisz
2025.08.27. 22:40
Ezek is érdekelhetik