Tenisz: Marozsán a második fordulóba jutott Miamiban

Vágólapra másolva!
2024.03.21. 22:51
Marozsán Fábián bejutott a legjobb 64 közé (Fotó: Árvai Károly)
Marozsán Fábián bejutott a 2. fordulóba, a legjobb 64 közé, miután csütörtökön két sima játszmában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Aleksandar Kovacevicet a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyében.

 

A világranglistán 57. magyar játékos a selejtezőből érkezett Kovacevic (98.) első adogatójátékát elvette, ennek köszönhetően fél óra alatt 6:3-ra megnyerte a nyitó játszmát. A következőben úgy húzott el 3:0-ra, hogy ebben két brék is volt. Marozsán végül 1 óra 8 perc alatt zárta le az összecsapást, a következő fordulóban a hatodik kiemelt dán Holger Rune vár rá.

A viadal másik magyar indulója, Fucsovics Márton is sikerrel vette az első kört, az ő következő ellenfele pénteken a harmadik helyen rangsorolt orosz Danyiil Medvegyev lesz, aki vasárnap döntős volt Indian Wellsben.

TENISZ
ATP MIAMI (8.995 millió dollár, kemény pálya)
Egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért)
Marozsán Fábián–Aleksandar Kovacevic (amerikai) 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Marozsánék kikaptak párosban a címvédőtől a Garroson

Tenisz
Tegnap, 14:47

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
2025.05.29. 17:58

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Marozsán szettet nyert, de Alcaraz magabiztosan jutott tovább a Roland Garroson

Tenisz
2025.05.28. 16:05

Videó: parádés labdamenetet nyert Marozsán Alcaraz ellen

Tenisz
2025.05.28. 15:24

Marozsán Fábián: Szeretnék jó mérkőzést játszani Alcarazzal

Tenisz
2025.05.26. 09:30

Roland Garros: hozta a papírformát Marozsán, Alcarazzal játszhat a második körben

Tenisz
2025.05.25. 18:59

Carlos Alcarazszal minden rendben, de mi lesz Iga Swiatekkel?

Tenisz
2025.05.25. 09:36
Ezek is érdekelhetik