Collins Ribakinát legyőzve karrierje legnagyobb sikerét aratta Miamiban

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.03.30. 22:19
Danielle Collins élete legnagyobb sikerét aratta Miamiban (Fotó: Getty Images)
Danielle Collins kicsit több mint két óra alatt két játszmában legyőzte Jelena Ribakinát a Miamiban rendezett WTA 1000-es tenisztorna döntőjében.

Danielle Collins az eddigi négy próbálkozásból csak egyszer tudta legyőzni Jelena Ribakinát. Gyors és rövid labdamenetek jellemezték a Miamiban rendezett torna döntőjének első játszmáját, amelyben noha Ribakinának öt bréklabdája is volt, egyet se tudott pontra váltani. Collins is három bréklabdát elszalasztott, a negyediket viszont behúzta, aminek köszönhetően 7:5-re hozta az első játszmát.

A második szettben két hosszú brék után négy gyors pont következett. 3:3-nál Ribakina elszalasztott két bréklabdát, amit az amerikai rögtön ki is használt, majd el is vette Ribakina adogatását. 5:3-as állásnál a kazah három meccslabdát is hárított, de brékelni ezúttal sem tudott. Collins pedig a negyedik meccslabdáját már kihasználta és megnyerte a döntőt.

A 30 éves amerikai – aki az idei Australian Open után bejelentette, hogy az év végeztével visszavonul – karrierje legnagyobb sikerét aratta Miamiban. Eddigi legjobb eredménye a 2022-es döntő volt az Australian Openen.

WTA 1000-ES TORNA, MIAMI
NŐI EGYES
DÖNTŐ
Danielle Collins (amerikai)–Jelena Ribakina (kazah, 4.) 7:5, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Továbbra is három magyar van a legjobb százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.04.07. 11:05

Amerikai, kolumbiai és olasz sikerek a szezonnyitó salakos tenisztornákon

Tenisz
2025.04.07. 08:37

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is negyeddöntős La Bisbal d’Empordában

Tenisz
2025.04.02. 14:06

Bondár Anna nyolcaddöntős Antalyában

Tenisz
2025.04.02. 12:26

Piros Zsombor szetthátrányból fordítva jutott tovább Menorcán

Tenisz
2025.03.31. 14:32

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

Baboséknak a nyolcaddöntő volt a végállomás Miamiban

Tenisz
2025.03.23. 23:07
Ezek is érdekelhetik