Marozsán két szoros szettben kikapott Hacsanovtól Dohában

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.21. 14:32
Marozsán Fábián kiesett (Fotó: Árvai Károly, archív)
Marozsán Fábián a nyolcaddöntőben búcsúzott az 1.4 millió dollár (506 millió forint) összdíjazású dohai kemény pályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 60. magyar játékos a hétfői első körben 7:5, 7:6-ra megverte a selejtezőből érkezett cseh Vít Koprivát (118.), a 16 között azonban jóval nehezebb ellenfél várt rá a második kiemelt Karen Hacsanov személyében. Az ATP-rangsorban 17. orosz játékos már a 8. helyen is megfordult, öt trófeát gyűjtött, valamennyi Grand Slam-tornán vívott már negyeddöntőt, az Australian Openen és a US Openen elődöntős is volt, emellett nyert Davis-kupát, és ezüstérmet szerzett a tokiói olimpián.

Első találkozójukon Marozsán Fábián bátor játékkal 3:0-ra elhúzott, aztán a 27 éves ellenfél is alkalmazkodott a kavargó szélhez, sorozatban öt gémet hozott, és 40 perc elteltével szettelőnyben volt.

A folytatás is Hacsanov-brékkel indult, de a 24 éves Marozsán ezúttal nem szakadt le, sőt, egyre jobban elkapta a fonalat. Ő diktálta a tempót, bejöttek a védjegyének számító rövidítések is, 3:4-nél visszabrékelt, és hamarosan már ő vezetett 5:4-re. Ekkor azonban újabb hullámvölgy következett, a moszkvai teniszező ismét brékelt, majd egy gyors adogatójátékkal lezárta a meccset, amely 1 óra 27 percig tartott.

A nyolcaddöntő másik magyar résztvevője, Fucsovics Márton a 4. helyen kiemelt kazah Alekszandr Bublikkal csap össze.

ATP-TORNA, DOHA
NYOLCADDÖNTŐ
Karen Hacsanov (orosz, 2.)–Marozsán Fábián 6:4, 7:5

Később
14.10: Fucsovics Márton–Alekszandr Bublik (kazah, 4.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik