Marozsán és Valkusz kikapott a német párostól a Davis-kupa-selejtezőben

BALÁZS DÁVIDBALÁZS DÁVID
Vágólapra másolva!
2024.02.03. 13:07
Marozsán Fábián (balra) és Valkusz Máté nagyot küzdött, de kikapott a magyar páros (Fotó: Árvai Károly)
A tenisz Davis-kupa-világdöntő Magyarország–Németország selejtezőjének szombati első, összességében harmadik mérkőzésén a Marozsán Fábián és Valkusz Máté alkotta magyar duó két szettben vereséget szenvedett a Kevin Krawietz, Tim Pütz kettőstől.

Összeszokott, egységes német duó ellen kellett megküzdenie Marozsán Fábiánnak és Valkusz Máténak. Az első játszma sajnos elég sima volt, viszonylag gyorsan 5–1-es hátrányba kerültünk. Utána feljavult a játékunk, egyet sikerült is brékelnünk, de a németek így is elvitték a szettet. 3–6

A második már sokkal szorosabb volt, igaz, fogadóként alig-alig tudtunk pontokat nyerni. Bréket itt már nem láthattunk, viszont aztán a rövidítésben Kevin Krawietzék nem kegyelmeztek, és abszolválták a meccset. 6:7 (3–7)

A mérkőzés után a 35 éves Balázs Attila a pályán bejelentette a visszavonulását.

Időközben az is kiderült, hogy egyesben Valkusz Máté fog megküzdeni Jan-Lennard Struff-fal.

TENISZ
DAVIS-KUPA, VILÁGDÖNTŐ, SELEJTEZŐ
MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG
TATABÁNYA
PÁROS
Marozsán Fábián, Valkusz Máté–Kevin Krawietz, Tim Pütz 3:6, 6:7 (3–7)

Összesítésben: 2–1-re vezetnek a németek

Később
EGYESEK
Valkusz–Struff
Fucsovics–Koepfer (2:2-es összesített állás esetén)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
EGYES
Marozsán Fábián–Dominik Koepfer 2:6, 6:7 (4–7)
Fucsovics Márton–Jan-Lennard Struff 6:3, 7:5

 

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián két szettben kikapott, búcsúzott a washingtoni tornától

Tenisz
2025.07.23. 00:56

Marozsán visszavágna a kanadai óriásnak a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.22. 09:03

Marozsán meggyőző játékkal jutott tovább a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.21. 18:33

Marozsán a Los Angeles-i olimpiáig a Vasasban folytatja pályafutását

Tenisz
2025.07.18. 17:56

US Open: három magyar teniszező biztosan ott lesz a főtáblán

Tenisz
2025.07.16. 13:53

Fucsovics újra a legjobb százban, de Marozsán is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.14. 10:19

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Marozsán Fábián: Egyesben sokat hibáztam, párosban jól játszottunk

Tenisz
2025.07.04. 08:01
Ezek is érdekelhetik