Australian Open: Djokovics 28 győzelemnél tart, Szabalenka hengerelt

Vágólapra másolva!
2024.01.14. 14:52
null
Novak Djokovics már 28 mérkőzés óta veretlen Melbourne-ben (Fotó: Getty Images)
A címvédő és világelső Novak Djokovics négyszettes győzelemmel jutott be a 2. fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A 36 éves klasszis vasárnap a selejtezőből érkezett, 18 esztendős horvát Dino Prizmicet búcsúztatta 4 óra alatt, aki még meg sem született, amikor ő már az első Australian Openjét játszotta. A szerb játékos 1:1-es szettállás után brékhátrányban volt, ám összeszedte magát, és fordított, így már 28 mérkőzés óta veretlen Melbourne-ben, ahol ez volt a 90. győztes meccse.



A világranglistán negyedik Jannik Sinner – aki Davis-kupát nyert az olaszokkal novemberben – magabiztosan verte meg a holland Botic van de Zandschulpot, az ötödik kiemelt Andrej Rubljov viszont csak ötszettes csatában, döntő szett rövidítésben jutott tovább a brazil Thiago Seyboth Wild ellen.

A nőknél a 2018-as bajnok dán Caroline Wozniackinak – aki szülés után tért vissza tavaly – nem kellett végigjátszania mérkőzését a sérült lengyel Magda Linette ellen. A címvédő Arina Szabalenka csupán egy gémet vesztett a selejtezőből érkezett német Ella Seidel ellen.

AUSTRALIAN OPEN (76.5 millió ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
FŐTÁBLA, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
FONTOSABB EREDMÉNYEK

Marozsán–Cilic (horvát) 6:1, 2:6, 6:2, 7:5
Djokovics (szerb, 1.)–Prizmic (horvát) 6:2, 6:7 (5-7), 6:3, 6:4
Fritz (amerikai, 12.)–Díaz (argentin) 4:6, 6:3, 3:6, 6:2, 6:4
F. Cerúndolo (argentin, 22.)–Sweeny (ausztrál) 3:6, 6:3, 6:4, 2:6, 6:2
Sinner (olasz, 4.)–Van de Zandschulp (holland) 6:4, 7:5, 6:3
Rubljov (orosz, 5.)–Seyboth Wild (brazil) 7:5, 6:4, 3:6, 4:6, 7:6 (10–6)

NŐI EGYES
FŐTÁBLA, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)

Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Seidel (német) 6:0, 6:1
Szakkari (görög, 8.)–Hibino (japán) 6:4, 6:1
Wozniacki (dán)–Linette (lengyel, 20.) 6:2, 2:0-nál Linette feladta
Krejcíková (cseh, 9.)–Hontama (japán) 2:6, 6:4, 6:3
Anisimova (amerikai)–Szamszonova (orosz, 13.) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek

Zverev és Szabalenka sem botlott Miamiban, Paolini kiverte Oszakát a nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.03.24. 23:30

Szabalenka egy szett után továbbjutott, a címvédő vár rá

Tenisz
2025.03.23. 09:14

Djokovics bejutott a 3. fordulóba a Miami Openen

Tenisz
2025.03.21. 22:25

Andrejeva szetthátrányból legyőzte az Indian Wells-i döntőben Szabalenkát

Tenisz
2025.03.16. 21:54

Szabalenka újabb ezres tornán jutott döntőbe, ezúttal Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.16. 08:52

Nem lesz álomdöntő a nőknél Indian Wellsben, orosz tini búcsúztatta Swiateket

Tenisz
2025.03.15. 09:16

Marozsán javított, Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.02.24. 10:01

Megállíthatatlan Sinner, bravúros Keys – ilyen volt Melbourne

Tenisz
2025.01.28. 08:47
Ezek is érdekelhetik