Australian Open: a csúcsformában teniszező Alcaraz esélyt sem adott Kecmanovicsnak

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.01.22. 11:37
2024 Australian Open - Day 9
Carlos Alcaraz nem adott esélyt szerb ellenfelének (Fotó: Getty Images)
Az első helyen kiemelt Carlos Alcaraz három sima szettben győzte le a szerb Miomir Kecmanovicsot, és bejutott a negyeddöntőbe az Ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Egy ideje nem látott jó formát mutatott Carlos Alcaraz, aki a mindig mindenkire veszélyes, szerb Miomir Kecmanoviccsal találkozott az Ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében. A spanyol játékos már az első szettben egyértelművé tette, ki az úr a háznál, egyszer elvette ellenfele adogatását és ezzel 6:4-re be is húzta a játszmát. A folytatásban is a végig nagyon agresszíven teniszező spanyol volt a jobb, a második szettben ugyancsak 6:4 lett a vége. Ezután már nem maradt sok esélye Kecmanovicsnak, aki a meccsen egyszer sem tudta elvenni ellenfele adogatójátékát.

Alcaraz remek dolgokat mutatott, ezt jelzi az is, hogy 43 nyerőig jutott a meccsen. Kecmanovicsnak még csak bréklabdája sem volt, a spanyol mesterien uralta saját adogatásait, és a harmadik játszmában 6:0-val lesöpörte szerb ellenfelét a pályáról. Alcaraz tehát sima három szettben harcolta ki a negyeddöntőt, s a Cameron Norrie-t öt játszmában búcsúztató Alexander Zverev lesz az ellenfele.

A nőknél némi meglepetésre továbbjutott az orosz Anna Kalinszkaja, aki a 26. helyen kiemelt olasz Jasmine Paolinit búcsúztatta két sima játszmában. Az orosz versenyző a legjobb nyolc között a Cseng Csin-ven–Océane Dodin meccs győztesével találkozik. A másik esti mérkőzés hamar véget ért, az ukrán Elina Szvitolina ugyanis 3:0 után feladni kényszerült a Linda Nosková elleni találkozót. A cseh játékos ellenfele a torna egyik meglepetésembere, a selejtezőből induló Dajana Jasztremszka lesz a negyeddöntőben.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (kemény pálya, 86 500 000 ausztrál dollár)
FÉRFI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ
Alcaraz (spanyol, 2.)–Kecmanovics (szerb) 6:4, 6:4, 6:0
KORÁBBAN
A. Zverev (német, 6.)–Norrie (brit, 19.) 7:5, 3:6, 6:4, 4:6, 7:6
Medvegyev (orosz, 3.)–Borges (portugál) 6:3, 7:6, 5:7, 6:1
Hurkacz (lengyel, 9.)–Cazaux (francia) 7:6, 7:6, 6:4
Djokovics (szerb, 1.)–Mannarino (francia, 20.) 6:0, 6:0, 6:3
Fritz (amerikai, 12.)–Cicipasz (görög, 7.) 7:6, 5:7, 6:3, 6:3
Sinner (olasz, 4.)–Hacsanov (orosz, 15.) 6:4, 7:5, 6:3
Rubljov (orosz, 5.)–De Minaur (ausztrál, 10.) 6:4, 6:7, 6:7, 6:3, 6:0

NŐI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ
Kalinszkaja (orosz)–Paolini (olasz, 26.) 6:4, 6:2
Nosková (cseh)–Szvitolina (ukrán, 19.) 3:0-nál Szvitolina visszalépett
KORÁBBAN
Jasztremszka (ukrán)–Azarenka (fehérorosz, 18.) 7:6, 6:4
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Anisimova (amerikai) 6:3, 6:2
Gauff (amerikai, 4.)–Frech (lengyel) 6:1, 6:2
Kosztyuk (ukrán)–Tyimofejeva (orosz) 6:2, 6:1
Krejcíková (cseh, 9.)–Andrejeva (orosz) 4:6, 6:3, 6:2
KÉSŐBB
Cseng Csin-ven (kínai, 12.)–Dodin (francia)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik