Aus. Open: Szabalenka döntős, mivel két játszmában legyőzte Gauffot

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.01.25. 12:09
Szabalenka (jobbra) ismét döntőt játszhat Melbourne-ben (Fotó: Getty Images)
A második helyen kiemelt fehérorosz Arina Szabalenka két játszmában legyőzte a negyedik helyen kiemelt amerikai Cori Gauffot az ausztrál nyílt teniszbajnokság (Australian Open) elődöntőjében, így a fehérorosz játékos ismét döntőt játszhat Melbourne-ben.

 

A 19 éves amerikai Coco Gauff mint a legutóbbi Grand Slam-torna győztese lépett pályára a fehérorosz Arina Szabalenka ellen, akivel legutóbb éppen a New York-i Grand Slam-torna döntőjében találkozott. Ezúttal nem sok esélye volt a győzelemre a fiatal amerikainak a tavalyi Australian Opent megnyerő, tehát címvédő Szabalenka ellen, aki az első két játékban mindössze egy pontot engedélyezett. Utána viszont váratlanul feltámadt Gauff, és azonnal visszabrékelte Szabalenkát. A fehérorosz hamarosan egy újabb brék után már 5:2-re is vezetett, de hiába adogatott a játszmáért, nem tudta kiszerválni 5:3-ról, majd 5:4-nél a fogadóként kiharcolt játszmalabdáját sem használta ki. Gauff pedig egyre inkább játékba lendült, és egymás után kétszer is brékelve Szabalenkát ő is adogathatott a szettért. De ő sem járt sikerrel, bukta a szervajátékát, így jött a rövidítés. Ebben a fehérorosz pillanatok alatt elhúzott 5–1-re, végül még egy pontot engedett riválisának, és 58 perc alatt megnyerte az első játszmát.

A második játszma már jóval kevésbé volt bonyolult: noha az elején Szabalenka jutott kétszer is bréklabdához, végül Gauff hozta a játékot, majd a következő öt gémben mindössze egyetlen pontot nyert az éppen aktuálisan fogadó játékos. A hetedik játékban az egyébként némi fölényben játszó Szabalenkának volt egy újabb kihasználatlan bréklabdája, végül 4:4-nél a játszmában szerzett ötödik fogadóelőnyét kihasználva került előnybe a fehérorosz. és innen már nem jelentett számára problémát lezárni a mérkőzést.

A mérkőzést 1 óra 44 perc alatt megnyerő címvédő ellenfele egészen biztosan újonc lesz a GS-tornadöntős szereplést illetően: sem Cseng Csin-ven, sem Dajana Jasztremszka nem játszott korábban Grand Slam-tornán döntőt – sőt, még elődöntőt sem vívott egyikük sem. Így aztán Szabalenkának jó esélye van, hogy 11 éve nem látott bravúrt hajtson végre a szombati döntőben – legutóbb éppen honfitársa, Viktorija Azarenka nyert egymás után kétszer Melbourne-ben. 

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (kemény pálya, 86 500 000 ausztrál dollár)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Gauff (amerikai, 4.) 7:6, 6:4

KÉSŐBB
Jasztremszka (ukrán)–Cseng-Csin-ven (kínai, 12.)

 

 

Legfrissebb hírek

Swiatek és Szabalenka is szettveszteség nélkül menetel a Roland Garroson

Tenisz
9 órája

1985 óta tartó sorozat szakadt meg Rómában

Tenisz
2025.05.17. 19:10

Alcaraz, Musetti és Gauff is elődöntős Rómában, Cseng Csin-ven megverte a világelsőt

Tenisz
2025.05.15. 00:02

Madridi tenisztorna: Szabalenka huszadik trófeája

Tenisz
2025.05.03. 21:20

Gauff lemosta a pályáról Swiateket Madridban, a férfiaknál Medvegyev búcsúzott a mestertornán

Tenisz
2025.05.01. 23:30

Zverev és Szabalenka is megszenvedett a továbbjutásért Madridban

Tenisz
2025.04.28. 08:35

Szabalenka és Zverev is győzelemmel kezdett Madridban

Tenisz
2025.04.25. 15:59

Most sem jött össze a tornagyőzelem Stuttgartban Szabalenkának

Tenisz
2025.04.21. 18:59
Ezek is érdekelhetik