Aus. Open: „Fejben végig erős volt, és nagyon akarta ezt a meccset” – Marozsán edzője

Vágólapra másolva!
2024.01.17. 11:30
null
Marozsán Fábián nagyon akarta a sikert (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, a Melbourne-ben zajló Australian Open férfi egyesének második fordulójában a legjobb 32 közé jutásért a világranglistán legjobb magyarként a 67. helyen álló Marozsán Fábián a 22. kiemelt argentin Francisco Cerúndolót három szettben legyőzte. A sikert követően a játékos edzője, Balázs György nyilatkozott.

 

Marozsán edzője, Balázs György az M1 aktuális csatornának elmondta, tanítványa a diadal után először a szurkolóknak köszönte meg a támogatást, majd rögtön doppingtesztre ment.

„Még nem sokat tudtunk beszélni, de nagyon boldogok vagyunk. Egyikünk szerint sem ez volt az élete meccse, sajnos sokat hibázott, pedig nagyszerű edzéseken vagyunk túl. De ha valaki nem igazán jó játékkal tud nyerni a világranglista huszonegyedik helyezettje ellen, az nagy teljesítmény. Fejben végig erős volt, és nagyon akarta ezt a meccset” – közölte a tréner.

Balázs György a győzelem hátteréről elmondta, reggel már kimentek a teniszközpontba, de a keddi 40 fok után szakadt az eső, és lassan indult a program. A folytatásban viszont már Fritzre koncentrálnak, aki kicsit hasonló ellenfél lesz, mint Cerúndolo.

„Jobbkezes, kétkezes fonákot üt, meghúzza a labdákat, úgyhogy hasonló lehet a játék kinézete. Visszanézzük majd néhány mérkőzését, emellett jóban vagyunk több játékossal is, akiktől szintén tudunk tájékozódni, például Ben Sheltonnal vagy Roberto Bautista Aguttal is szoktunk beszélgetni” – tette hozzá.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (kemény pálya, 86 500 000 ausztrál dollár)
FÉRFI EGYES
2. FORDULÓ (a legjobb 32 közé jutásért)

Marozsán Fábián–Francisco Cerúndolo (argentin, 22.) 7:6 (7–5), 6:4, 6:2

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
18 órája

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Marozsán párosban sem jutott tovább az első fordulóból a US Openen

Tenisz
2025.08.29. 18:21

Babosék nehéz ellenfelet kaptak a US Openen, Stollár volt párospartnerével néz majd farkasszemet

Tenisz
2025.08.28. 17:57

Piros Zsombor: Két gyógyszerrel is migrénes fejfájás gyötört

Tenisz
2025.08.25. 10:40

Az első fordulóban búcsúzott a US Opentől Marozsán

Tenisz
2025.08.24. 22:06

Tizenhét és tizenegy év után lehetne ismét címvédés egyesben a US Openen

Tenisz
2025.08.24. 07:00

US Open: Marozsán Fábián francia, Gálfi Dalma cseh ellenfelet kapott

Tenisz
2025.08.23. 09:41
Ezek is érdekelhetik