Tenisz: Kyrgios még egy-két évig játszana, de csak a csúcson

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.12.13. 16:44
null
Kyrgios elvárásainak csak a legmagasabb szint felel meg (Fotó: Getty Images)
Még egy-két évet játszana, de csak a csúcsszintű teniszt tartja a maga részéről elfogadhatónak Nick Kyrgios, aki sérülés miatt továbbra sem tud pályára lépni, és sorozatban másodszor is kihagyja a számára hazai ausztrál nyílt bajnokságot.

A tavaly wimbledoni döntős, 28 esztendős játékos erről abban a podcast-interjúban beszélt, melyben mentális egészségi problémáiról is szó esett, amelyek miatt 2019-ben öngyilkosságon gondolkodott. Úgy fogalmazott, hogy nem volt teljesen normális a pályafutása.

„Az a pár év, azt hiszem, tényleg sokat öregített. Egyszerűen fáradt vagyok. Belefáradtam a teniszezésbe...” – mondta, kitérve rá, hogy az elmúlt egy évben térd-, láb- és csuklósérülésekkel is küszködött.

Kyrgios szombaton jelentette be, még időre van szüksége ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjjön, így bármennyire is nagy csalódás számára, idén januárban sem tud rajthoz állni Melbourne-ben.

„Megyek az edzőterembe, végzem a rehabilitációmat, de nehéz, én is csak ember vagyok... Hónapokig tartó erőre, következetességre, szorgalomra van szükség ahhoz, hogy ismét a legmagasabb szinten teniszezzek. Ha ez a szint meglesz, akkor még egy-két évig szeretnék játszani” – jelentette ki.

Az Australian Openre január 14. és 28. között kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik