Tenisz: Brisbane-ben tér vissza Rafael Nadal

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.12.01. 15:30
null
Nadal januárban visszatér (Fotó: Getty Images)
Januárban, a brisbane-i tenisztornán tér vissza csaknem egyéves kihagyás után Rafael Nadal.

 

A 22-szeres Grand Slam-győztes spanyol sztár pénteken jelentette be, hogy az ausztrál nyílt bajnokság egyik felvezető viadalán indul először.

„Egy év kihagyás után eljött az ideje, hogy visszatérjek – üzente közösségi oldalán egy videóban a 37 éves Rafael Nadal.Brisbane-ben lesz a helye, január első hetében. Találkozunk ott!”

Nadal az idei Australian Open második fordulójában elszenvedett veresége óta nem versenyzett. Akkor még úgy tűnt, csupán nyolc hetet kell kihagynia, de végül júniusban meg is kellett műteni csípőizom-sérülését.

Az Australian Openen kétszer győztes klasszis hosszú kihagyása miatt a 633. helyig csúszott vissza a világranglistán, ám védett rangsorral indulhat majd a következő év első Grand Slam-viadalán, amelynek igazgatója, Craig Tiley már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy a spanyol teniszező szerepelni fog a 2024-es versenyen.

Nadal korábban azt nyilatkozta, hogy a 2024-es lesz az utolsó év a pályafutásában, visszavonulása előtt még egyszer pályára akar lépni a Roland Garroson és a párizsi olimpián is játszani szeretne.

A brisbane-i ATP-tornára – amely három év után került vissza a versenynaptárba – december 31. és január 7. között kerül sor, az ausztrál nyílt bajnokság pedig január 14-én kezdődik Melbourne-ben.

Legfrissebb hírek

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
15 órája

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
18 órája

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
21 órája

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Tenisz: Piros már negyeddöntőben a svájci challengertornán

Tenisz
2025.07.23. 21:25

Meglepetés: Fucsovics két szettben búcsúzott a kitzbüheli tenisztornán

Tenisz
2025.07.23. 17:12

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15

Marozsán Fábián két szettben kikapott, búcsúzott a washingtoni tornától

Tenisz
2025.07.23. 00:56
Ezek is érdekelhetik