Párizs 2024: Kerber szívesen játszana párost Zverevvel

Vágólapra másolva!
2023.12.06. 12:33
null
Angelique Kerber másfél év kihagyás után tér vissza a pályára (Fotó: Getty Images)
A visszatérésére készülő, volt világelső Angelique Kerber azt mondta, szívesen játszana vegyes párost az egyesben címvédő Alexander Zverevvel a jövő évi párizsi olimpia teniszversenyén.

 

A 35 éves játékos a Sport Bild erre vonatkozó kérdésére azt felelte: „Nagyon szívesen! Amikor találkozunk Ausztráliában, biztosan beszélünk erről is. Én örülnék neki. A párizsi olimpia csúcspont lesz, és Németországot képviselni mindig megtiszteltetés.”

Akárcsak Zverevet, Kerbert is „érdekelné” a zászlóvivő szerepkör a megnyitón.

„Minden sportoló büszke lenne, ha ő vihetné a német zászlót. Ez számomra is álom” – fogalmazott Kerber.

A volt világelső játékos kislánya, Liana születése után és összesen másfél év kihagyást követően december végén, az ausztráliai United-kupán tér vissza a pályára.

„Mindent megtettem, jól érzem magam, minden a tervek szerint halad. Jósolni azonban még korai lenne, hogy ez mire lesz elég” – mondta ezzel kapcsolatban a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik